Härtlein Károly [BUDAPEST - Tempus Közalapítvány]
Härtlein Károlynak hívnak. A munkám ugyanaz, mint a hobbim, azaz szeretek fizikát tanítani. A Fizikai Intézet Kísérleti Laboratóriumának vagyok a vezetője a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az a fő feladatom, hogy bemutassam és elmagyarázzam a fizikai kísérleteket, illetve a meglévő eszközök karban tartása, cseréje, és új kísérletek fejlesztése, kikísérletezése. Úgy érzem, mintha ezeket a feladatokat pont nekem találták volna ki, mivel fizika tanári és emellett gépészmérnöki diplomám van. Az Arany János Tehetséggondozó programot három évvel ezelőtt indította az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A program kifejezetten hátrányos helyzetű, azaz kis településeken élő, településekről származó tehetséges diákok támogatására született, aminek keretében meghívtak vendégprofesszornak a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba. Jelenleg, mint a Eötvös Loránd Fizikai Társaság tagjának két feladatom van: órákat adok a Csodák Palotájában illetve a Társaság főtitkár helyettese is vagyok. 1995. óta pedig több TV társaságtól kapok meghívásokat vendégprofesszorként/vendég előadóként.
Program(ok): |
|