"A boldogság nem más, mint a jól végzett munka utáni közérzet"

Jelenleg milyen kutatásokat vezet?
Érdeklődésem mindig kétirányú volt és igaz ez jelenlegi kutatásaimra is. Ennek a fajta bigámiának az egyik tárgya a modern infókommunikációval segített intelligens közlekedési rendszerek, míg a másik az emberi beszédészlelés, annak gépi feldolgozása, megértése, stb.
Az első témában azt vizsgáljuk, hogy a mobilkommunikáció segítségével hogyan lehetséges a közlekedési rendszerek teljesítményét és biztonságát növelni. A kommunikáció történhet a járművek között – a frappáns angol kifejezéssel élve, car-to-car communications–, illetve a jármű és az úttest (roadside) között. Ez azért izgalmas és széles terület, mert számos probléma merül fel. Így például nehéz megbecsülni, hogy mikor és milyen távolságból tud két autó rádióhullámok útján kapcsolatba kerülni. Számít a frekvencia, a távolság, az időjárás, és így tovább. Emellett az érdemi információcseréhez szükség van kommunikációs szabályokra, úgynevezett protokollokra is.
Bár ilyen rendszerek még nem működnek, kísérleti autókba beépítve, élethű szimulációval sikerült megtalálni azokat a paramétereket, amelyek betartásával elkerülhetőek a balesetek. Mivel például a rádióhullámok sebessége jóval nagyobb, mint az emberi észlelés gyorsasága, az intelligens rendszerek használatával megelőzhetőek a ráfutásos balesetek.
Autók és az út szélén elhelyezett kommunikációs csomópontok közötti információcsere lebonyolítására is hasznosíthatóak ezek a rendszerek. Egy pl. húsz autóból álló konvoj esetében egy adott város közlekedési irányító központja a konvoj érkezéséről való jelentés kézhezvétele után dönthet úgy, hogy a zöld lámpák nyitva tartásával a húsz autót egymás után átengedi a településen. Nyugodtan haladó konvoj mesterséges megbolygatása vagy szétszabdalása ugyanis sok esetben baleseti forrássá válhat.
Kutatásaim másik területe a környezeti intelligenciával – mesterséges eszközökkel, szenzorokkal – segített életvitel témában a beszéd felismerése, feldolgozása, és így tovább. A beszéd felismerése zajos környezetben nem megy száz százalékos pontossággal az úgynevezett beszédfelismerő motor számára. Ez a gép ugyanis – az emberektől eltérő módon – nem képes arra, hogy összefüggéseket találjon. Így működési alapelve a következő: amennyiben a szenzor a gondozott személynél bármilyen furcsaságot észlel és az általa kiprovokált választ nem képes megérteni, akkor elkezd egy dialógust irányítani. Ennek során egyszavas válaszokra készteti az érintett személyt. A válaszok alapján dönti el, hogy mi a következő lépés: gondozó értesítése, robot beküldése, mentők értesítése stb.

Az eddig említett, a mindennapi életben is használható példákon kívül tudna még mondani olyanokat, amik szintén kutatói munkásságának eredményei?
Pályafutásom során számtalan olyan eszköz született, amelyet vagy részben, vagy teljes egészében én terveztem. Ezek közül manapság sokat világszerte alkalmaznak.
A fentebbi példánál maradva, megemlíteném azt is, hogy az intelligens távgondozó rendszerek képesek figyelmeztetni az adott személyt a gyógyszer bevételére, folyadék fogyasztására, és így tovább.
A közlekedés területén az intelligens rendszerek kiépítésével megelőzhetővé válnak az autópályákon azok a balesetek, amikor a forgalommal ellentétesen hajtanak fel vagy le a sztrádára. Ugyanebben a széles témakörben jött létre az a speciális szemüveg, ami a sofőr pupillamozgását figyeli. Amennyiben a pupilla mintázata elárulja, hogy a vezető fárad, a szemüvegbe épített eszköz figyelmeztető hangot ad. Kamionflották esetében pedig az információ központi irányítónak történő továbbítása a sofőrök számára kötelező pihenő elrendelését is eredményezheti.
Visszatérve eredeti területemhez, a távközléshez, számomra nagyon fontos az, hogy az országban először az általam vezetett csapat hozott létre olyan berendezéseket, amelyek lehetővé tették a nagy távolságokon keresztül megvalósuló digitális telefonbeszélgetéseket. Elődjeivel, az analóg eszközökkel szemben így a vonal tisztább lett, a beszélgetések pedig olcsóbbak. Más, ezen a területen született találmányok sorával megindult a számítógépek közötti kommunikáció is, és szépen lassan kialakult az Internet. Az Internet, ami kezdetben csak a számítógépek közötti, tehát tisztán digitális jelforrásokkal dolgozott, az évek multával egybeolvadt a beszéddel, azaz egy analóg forrással foglalkozó területtel, a távbeszélő technikával.
Visszatekintve életem szakmai részére, bátran állíthatom, hogy kis harcosa voltam annak, hogy egy kizárólagosan hangokkal kommunikáló világ egy egységes infókommunikációs rendszerré váljon az Internettel, és minden hozzá kapcsolódó eszközzel. Annak pedig különösen örülök, hogy jó néhány hasznosított találmányom született ebben a „harcban”.

Mint egyetemi professzor és kutató szokta-e arra bíztatni hallgatóit, hogy ők is válasszák ezt az életformát? Ha igen, akkor ezt mivel teszi?
A hallgatókkal több módon is tudok kommunikálni. Három-négyszáz fős csoportoknak tartva előadást gyakran hozom szóba Puskás Tivadar, Graham Bell vagy éppen Bill Gates példáját. Legegyszerűbb, ha annyit mondok, hogy aki feltalálónak áll, nagy vagyonra tehet szert.
Előadásaim során gyakran Kölcseyt idézem: az élet egy nagy szegmensében a boldogság nem más, mint a jól végzett munka utáni közérzet. A boldogság foka pedig más akkor, ha a jól elvégzett munkát más kínálta fel nekem, és akkor is, ha magam tűztem ki – kíváncsiságból.
A diákokkal személyes kapcsolatba kerülve, például az önálló laborok során rövid idő után kiderül, ki az, akiben csörgedezik a kutatói véna. Először – indirekt módon – a feladatot olyan irányba terelem, hogy kénytelen legyen kutatni. Ha sikerrel jár, akkor felvázolom neki azokat a lehetőségeket, amikkel kutatóvá válhat, és olyan dolgokkal foglalkozhat, amelyek boldoggá teszik.
Ha szükséges, akár le is beszélek hallgatókat erről a pályáról. Hiszen ha az ember lelkiállapota a szakmai hírek kapcsán nem mozdul ki a semleges sávból – tehát nem emelkedik az örömküszöb fölé, illetve nem süllyed a bánatküszöb alá -, akkor ők csak „műkedvelők”. Természetesen nem kell elkeseredniük, csak keresni egy másik szakmát, ami kimozdítja őket ebből a semlegességből. Életemben háromszor is előfordult, hogy hallgatók megkerestek, és megköszönték, hogy felhívtam a figyelmüket a „szakmaváltás” lehetőségére. Kerestek egy másik szakmát, ami nemcsak boldoggá, de sikeressé is tette őket.