ANYAGYILKOSOK A MILLENÁRISON - BÍRÓ JUDIT

Egy évvel ezelőtt egy tucat olyan elítélttel beszélgettek a szegedi Csillag börtönben, akik a legközelebbi hozzátartozóikat ölték meg. Hány volt közülük olyan, aki mindkét szülőjével végzett? Hány olyan, aki úgy végzett az egyik szülőjével, hogy a másikuk már nem élt, vagy nem élt velük?

Az egy tucat fogvatartott között egy sem volt olyan, aki mindkét szülőjét megölte volna. Egyikük egyik szülőjét, illetve annak házastársát ölte meg. Egyikük mindkét nagyszülőjét ölte meg. A „vallomást tevő” (azaz a számunkra „visszaemlékezést” készítő) fogvatartottak többsége úgy ölte meg egyik hozzátartozóját, hogy a másik még élt, azóta is él, sőt: ő jelenti az egyetlen vagy legfontosabb kapcsolatot a fogvatartott és a „külvilág” között: ő látogatja, ő ír neki levelet, ő adja be az újabb és újabb jogorvoslati anyagokat stb.  A „túlélő” hozzátartozók közül nem egy közvetlen szereplője, részese, sőt „oka”, „motivációja” volt a gyilkosságnak: szeme láttára követték el a bűncselekményt, amelynek végén őt magát is megkötözték, megfenyegették vagy éppen arról „biztosították”, hogy mindez az ő védelmében, az ő igazságának kiszolgáltatása céljából stb. történt.
A kutatás egyik hipotézise éppen az, hogy az európai kultúra az emberi viselkedésválasztások kínálatában saját maga egyik legfontosabb – azaz a „kétalapú”, az Anyából és az Apából álló Világ – normájára cáfol rá akkor, amikor a női vagy a férfi, azaz az anya- vagy az apa-princípium melletti döntésre készteti, kényszeríti aktorát.

Ezek a gyilkosságok gondolom többnyire hirtelen felindulásból történtek. Volt olyan, aki előre megfontolt szándékkal végzett valamelyik szülőjével? És mi van azokkal, akik "véletlenül", egy verekedés, dulakodás alkalmával végeztek a szülővel?

Ahogy egyre jobban elmélyülünk az általunk feltárt történetekbe, úgy látjuk, hogy a „hirtelen felindulás”, illetve az „előre megfontolt szándék” jogi terminusai nem relevánsak – már ami a kulturális, történetileg feltárható motivációkat illeti. Kutatásunk célja éppen az, hogy rámutassunk: a szülőgyilkosság az egyik létező, kimutatható alapmotívuma az európai kultúra problémamegoldásainak. Ízlésbeli, erkölcsbeli vízválasztók mentén elutasíthatjuk ugyan, hogy ezt a cselekedetet válasszuk, de kulturális bizonyítékok mentén nem tagadhatjuk létüket.

Mi van azokkal, akiket az apjuk folyamatosan bántalmazott és nem láttak más kiutat?
Látja: már a kérdése is kulturális kódoktól befolyásolt! Talán az anya nem bántalmazhat?!?
A kutatás eddigi válaszaiból úgy látjuk, a szülőgyilkosság kulturálisan kódolt: Orestés történetéből egy több ezeréves receptúrát ismerünk meg: a fiúgyerek megöli anyját, hogy dönthessen (mert döntenie kell) apja – a férfi prototípusa – mellett.

Hányan és kik mehettek be a börtönbe beszélgetni ezekkel az emberekkel?

Mostanra öt főre nőtt a kutatásban eddig résztvevők száma: Csepeli professzor és én az összes eddigi szakaszban részt vettünk; tanárasszisztensek és kutatási segéderők kapcsolódtak be a kezdetek óta.

Mit gondol, mi az oka a fiatalkorú elkövetők megszaporodásának? Nem múlik el hét, hogy valaki ne végezne a barátnőjével, vagy az iskolatársával? Húsz év múlva tele lesznek a börtönök harmincöt éves emberekkel, akik életfogytig tartó szabadságvesztésüket töltik?
 

Az eddig elmondottak fényében azt mondhatom: mindez nem új jelenség – csak éppen eddig nem gondolkoztak erről, nem foglalkoztak ezzel az emberekről gondolkozó szakmák képviselői.

Mivel biztatja ezeket az embereket, hogy írják le, ami történt velük? Amikor bent voltak náluk, hányan vállalták, hogy papírra vetik önöknek a történteket?
 

A tucatnyi férfi fogvatartott közül négynek elég volt a puszta érdeklődés: hogy kezet fogtunk velük, hogyan néven szólítottuk őket, hogy kérdeztünk sorsukról. Ez, vegyük észre, az elenyésző kisebbség e körön belül is: a többiek elzárkóztak, elutasítottak vagy éppen érdektelennek találtak minket. És igazuk is van: mitől lenne „izgalmas”, „érdeklődésre számot tartó” a társadalom vagy az ember kutatása annak, aki Maga cselekvő konstruktőre a Világnak…

Van olyan elítélt, akivel azóta is tartja a kapcsolatot, aki a szívéhez nőtt, vagy éppen ellenkezőleg, a dühe, vagy gyűlölete keltette fel az érdeklődését?

Nincs: máshol és másokkal élem meg/ki/át/stb. az érzelmi dinamikát.

Nem terveznek könyvet írni erről? Ha az elítéltek beleegyeznek, a börtön és a jog lehetőséget ad arra, hogy ezeket a vallomásokat kötetbe rendezve publikálni lehessen?

Tervezünk. A fogvatartottak már hozzájárultak. Mi magunk még keressük a megfelelő formát.

Mivel készülnek a Millenárisra?

Az eddig olvasottakkal és mással…

Mit gondol a Kutatók Éjszakájáról, mióta vesz részt benne?

 
Magam először. Csepeli professzor másodszor. Még nincs artikulált véleményünk…

Min dolgozik most, van-e új cél, kutatási terület? 

Folyamatosan újulunk. Mint az emberek, az írók és a gyilkosok ….

Hol/hogyan él, mit csinál szabadidejében, ha van olyan?

Olvasok, és nem gyilkolok. 
 
SZEPTEMBER 24.
22:30- 23:00
A szabadság csele: az anyagyilkosság archetípusa a nyugati kultúrában
Szervező: Millenáris / Központi rendezvény (Tempus Közalapítvány )
Cím: 1024 Budapest, Fény u. 20-22. ('B' Csarnok (Jövő Háza) Galériaszínpad)

Pierre Riviere 1835-ben megölte anyját, két testvérét, majd minderről többszáz oldalas vallomást készített. Michel Foucault 1976-ban közreadta a szöveget, létrehozva ezzel “dokumentumszobor”-állítás módszerét, hogy létrejöhessen az a tudás-korpusz, ami a Határ innenső vagy a Határ túlsó oldaláról beszél hozzánk, azaz Beszédhez, tehát önmaga reprezentációjához segíti a kizárt, kirekesztett, elnémított szubjektumot: esetünkben a szülőgyilkost. Riviere története adta az alapötletet, hogy keressünk a mai magyar társadalomban hasonló jellegű cselekményeket, találkozzunk az elkövetőkkel, s írassuk le velük, hogy mit tettek. Döntésünket az motiválta, hogy rájöttünk: a Riviere-féle történet archetípus, mely a lehető legközelebb áll a társadalmiság nulla pontjához, mely előtt még nem volt, s utána már volt társadalom. 2009 őszén a Szegedi Börtön és Fegyház lehetővé tette számunkra, hogy csaknem két tucat olyan fogva-tartottal vegyük fel a kapcsolatot, akik legközelebbi hozzátartozóikat gyilkolták meg. Célunk, természetesen, nem más, mint a XIX. századi esettel, a Pierre Riviere-féle történettel való összevetés. Még közelebbről: működik-e a foucauldiánus metodika? Azaz: milyen dokumentum-szobor állítható a XXI. század elején fellelt szülőgyilkosainknak? Elmozdult-e a Határok metszéspontja kétszáz év során? Változott-e a szakmai (büntetőjogi és elmeorvosi) diskurzus módszere és etikája? Bővült-e a Határra helyezkedés lehetőségkészlete?

Diákon vetített szövegrészletek elemzésébe vonjuk be a hallgatóságot:
Pl.
Hasonlóságok és különbségek keresése: Pierre Riviere vallomásának részletei.
Részletek a szegedi Csillagbörtönben és a kalocsai női börtönben készült vallomásokból.
Pl.
Szövegcsaták:
Háborúk és gyilkosságok.
Szakértői anyagok részletei
Pl.
A média figyelme – a média közönye: Mi az érdekesebb: a bűntett vagy a szenvedés?