Reguly Antal így vélekedett a finn étkezésről: "Táplálékuk  és  ételeik  elkészitési  módja a lehető legrosszabb.  Napi  táplálékuk  a sós nyers hal és az édes vagy savanyú tej,  a húst is mind lesózzák vagy megfüstölik,  egyedül a burgonya és a zabkása az, amit melegen esznek. De ünnepeiken jobb ételeket  is kap az ember, kávét pedig mindig." Ezeket a nem túl  hízelgő sorokat Reguly 1840-ben írta, tehát akkor, amikor  Finnország  lakosságának mintegy  fele  szükségtáplálékon élt, olyan ételeket evett, amelyek csak 40%-ban voltak  alkalmasak emberi fogyasztásra. "Volt idő, mikor éhezni azt jelentette, hogy az ember finn."  - tartja a mondás. A finn történelem lapjain és a hagyományokban megőrződtek a különösen ínséges esztendők (pl.1695-97:az ún. "nagy halálévek") emlékei. A legutolsó nagy éhínség nem is olyan régen, 1867-68-ban pusztított Finnországban. Ez a két év volt a kb. tíz évre nyúlt "bibliai szűk esztendők" közül a legnehezebb. Ruovesi, Orivesi vidékén minden hatodik ember áldozatául esett. A kormány kérésére szakemberek járták a falvakat és tanították a népet, hogy kell zuzmóból, mohából ehető kenyeret sütni. Ilyen körülmények között a finn konyhaművészet  csak későn indulhatott fejlődésnek.  Az ősrégi népi ételek, étkezési módok, evőeszközök, vedények a finn parasztgazdaságok többségében az 1920-as évekig, helyenként  a 2. világháborúig is fennmaradtak. A  nemesség és  a polgárság  étkezési szokásai a gusztáviánus kortól (az 1770-es évektől az 1810-es évekig) kezdve mentek át jelentős változáson.  Ekkor kezdődött - svéd közvetítéssel - a francia hatás, amely szerencsésen keveredett a szintén franciás jellegű orosz konyhaművészettel. Természetesen mind a svéd-finn, mind az északi orosz népi táplálkozásnak voltak közös, a  földrajzi adottságoktól függő jellegzetességei, bár a pravoszláv vallásúak étkezési szokásai jelentősen különböztek az említettekétől. Végeredményben a finn konyha rendkívül változatossá, könnyeddé, ízletessé, táplálóvá alakult.  Mindemellett  vannak  olyan különlegességei, amelyekkel Finnországban járva alkalmunk lesz megismerkedni.

Szíj Enikő: Finnország c. útikönyvéből (Panoráma, Budapest, 1979)