Jelenleg a 2010-es honlapot böngészed, IDE KATTINTVA elérhető a kutatók éjszakája 2011 honlapja!
    

GMK blog (gerlóczymarcikutat)

NyomtatásTovábbküldés e-mailben
2010. 09. 23.

Hamar Öregedők Klubja 0. - Gerlóczy Márton

Hamar Öregedők Klubja 0. - Gerlóczy Márton "I have no special talents. I am only passionately curious." -Einstein-

Édesanyám, akit még soha nem szólítottam így, azt mesélte, hogy csecsemő, majd később gyermekkoromban elmélyült kíváncsisággal tanulmányoztam a legapróbb tárgyakat is, köveket, kavicsokat, fákat, gallyakat, mellet, mellbimbót. Az övét. Más asszonyok mellbimbóival egyáltalán nem foglalkoztam, sőt az emberekkel se nagyon. A víz érdekelt. Az ég, a szél, napfény, a lélegzet.
   Itt vannak előttem, körülöttem, fölöttem és bennem ma is, de már nem látok mögéjük. Mögéjük láthatnék, a képesség megvan még bennem, mert a képesség emlékezet, és, ha tudom, hogy nem tudok valamit, akkor még bizonyára tudhatnám az ellenkezőjét is. Ez bátorít és keserít. Ez nem hagy nyugodni. Hogy mit hozhat ki magából az ember. Hogy mit hozhatok ki én, és hogyan. Hogyan juthatok le abba a mélybe, vagy hogyan juthatok fel abba a magasságba, mivel kell mennem és meddig tart majd az út. Mibe kell bepakolnom azt a valamit. Mennyi időbe és energiába telik majd, hogy cipelem azt a terhet. Mi az a teher? Én magam? Elbírja- e majd a bennem élő felszínes ember azt a valakit, akit a vállára vesz, vagy, ha már leértem odáig, avagy fel, akkor ő, az az igazi én cipeli majd fel ezt a senkiházit? Szóba áll majd egyáltalán vele? És mikor lesz erre időm? Nyáron, amikor már harmadik napja szagoltam a trágyát és főztem a pörkölteket a kertben a sörökkel a kezemben, akkor találkoztunk pár pillanatra, de nem volt elég időnk, hogy összecsiszolódjunk újra. Fel kellett jönnöm a városba.
   Nem vagyok kíváncsi ember. Kimondottan kevés kíváncsiságot érzek a könyvelők, a bankok, a posták, a szerződések, a megbízások és hasonlók iránt, ellenben különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságoknak élem meg ezen tevékenységek és helyek és események rám gyakorolt hatásait. Éppen a kíváncsiságomat ölik. Az embert bennem. Tudom, hogy mit kell tennem. Ismerem az időt is. Tántoríthatatlanul kitartok amellett, hogy az út a kíváncsiság visszaszerzéséhez most már minden bizonnyal érdektelen dolgok megismerésén, megtanulásán, teljesítésén keresztül vezet. Utamon már csak a mell és a mellbimbó maradt, a kövek és gallyak elmaradtak.

Aztán vagy jó időt futok, vagy nem.

Harminc meg negyven, az hetven.

 

u.i.: A szerző természetesnek veszi, hogy az olvasó természetesnek veszi: a szerző saját kutatási területein ég a tarló csupán. A szerző köszönetet mond mindenkinek aki munkáját segítette. A szerző természetesen mindegyikükre kíváncsi volt és sokat tanult. Például kíváncsiságot is.  A szerző ennek a frissen szerzett kíváncsiságának köszönhetően egy kicsivel közelebb került a megoldáshoz, amely nem más, mint a végtelen. Az pedig csupán egy karnyújtásnyira van.
 



Van véleményed erről? Mondd el!



Regisztrált programjait belépés után láthatja.