Hamar Öregedők Klubja 7. - Bódis Kriszta

Fiatal koromban sokszor mondták nekem, hogy tehetséges vagyok. Mivel aztán ez, úgy vettem észre, különösebben senkit nem is érdekelt jobban, arra a következtetésre jutottam, hogy a tehetség nem vehető túlzottan komolyan. Nem jelent semmit. Sőt. Akkoriban azt is sokat mondták nekem, hogy érdekes vagyok. Nem azt mondták, hogy szép -én erre vágytam volna- hanem, hogy különleges, megjegyezhető jelenség. Tehetséggel és különbözőséggel vert meg az Isten. Erre gondoltam. Kellemetlen érzés volt. Kezdetben az foglalkoztatott egy ideig, hogy ebből talán valamiféle előnyt kellene kovácsolnom. Mégsem így történt. Kovácsolgatás helyett úgy alakult, hogy neki indultam az ismeretlennek. Ehhez sem a tehetségre, sem más "kategóriára" nincs szükségem, csak arra, hogy szüntelen érdeklődjek a szabadság, a világ, az azon túli, a másik ember, vagyis a kifürkészhetetlen és kimondhatatlan után. Nem vagyok tehetséges, és kíváncsi sem. Inkább fogékony, és jó tettekben mérem az itt töltött időt, ízlelgetve a teremtés felfoghatatlan, tökéletes szépségét.