GMK blog (gerlóczymarcikutat)2010. 09. 22.
KUTAT AZ ÉJSZAKÁBAN 1. - MÉSZÁROS MÁRTA
Mészáros Márta, közgazdász, külügyi szakértő, a győri Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Projekt Központ vezető munkatársa, aki a felsőoktatási intézmény nemzetközi pályázataival kapcsolatos feladatokat koordinálja.
Úgy tudom, hogy ön már a kezdetek óta részt vesz a rendezvény lebonyolításában. Hogyan kezdődött? 2006-ban a Tempus Közalapítvány egyik információs napján említették először a Kutatók Éjszakája EU-s kezdeményezését. Már akkor is egy izgő-mozgó nőszemély voltam, azonnal megtetszett, hogy valami olyan rendezvényt lehet szervezni, ami egyetemi és tudományos (tehát szakmába vágó) de mégis kicsit más, mint a napi rutinmunkák, egyértelmű volt, hogy bevállaljuk. Az első Kutatók Éjszakáján mi voltunk az egyetlen vidéki helyszín és erre nagyon büszkék is voltunk. Ugyanakkor, ha belegondolok, hogy mennyire tapasztalatlanul és zötyögősen szerveztük meg azt az estét … most csak mosolygok rajta. Az évek során egyre flottabbul és egyre fantáziadúsabban sikerül Kutatók Éjszakáját szervezni. Egyetlen dolog nem változott az öt év alatt, az izgalom, a zizegés, a stresszes napok az utolsó héten. De most már tudom, hogy nem hiába emelkedik pár napon keresztül a vérnyomásom, mert azon a péntek estén megint sikerül jó néhány helyi diáknak, felnőttnek, családnak hasznos szórakozást kínálni. Szerencsére sokan jönnek újra és újra. Jó hallani, ahogy mosolyogva mondják, hogy na, ez volt eddig a legjobb. Remélem idén sem lesz ez másképp. Mit tart legnagyobb sikerének az elmúlt öt év szervezésében? Egyértelműen a Kiskutatók Akadályversenye a győri Kutatók Éjszakája sorozat legsikeresebb programja, melyet idén az Egyetem TÁMOP 423 pályázata támogat. Három éve a kolléganőmmel egy januári napon találtuk ki, hogy a kisdiákok figyelmét egy csapatvetélkedő biztosan felkeltené. Bár nem egy generáció vagyunk, az akadályversenyek azonban mindkettőnk emlékeiben megmaradtak. Innen már csak egy lépés volt, hogy az egyetem vezetőit, a kollégákat is meggyőzzük az ötlet hasznosságáról, akik partnerek voltak a megvalósításban. Rögtön az első évben a vártnál nagyobb létszámban jelentkeztek az általános- és középiskolai osztályok. A következő évben megdupláztuk a létszámot, melyet ebben az évben szintén megdupláztunk, így pénteken már 850 kisdiákot fogadunk a versenyre, nem csak Győrből, hanem a környékbeli iskolákból . Azt hiszem ilyen jellegű tudományos vetélkedő nem volt mostanában, így a tanárok is nagyon pozitívan fogadták a kezdeményezést és sok „visszajáró” iskolánk van. Az egyetemi laborok, a kutatók pedig a sikeren felbuzdulva egyre nagyobb lelkesedéssel találnak ki feladatokat, állomásokat a gyerekeknek és egymást agitálják a részvételre. Lehet ennél teljesebb körű siker? Személyesen sajnos nem tudok ilyen fiatalról, azonban tavaly nagyon megható élményem volt. Minden évben kérjük a látogatókat, hogy mondják el véleményüket a rendezvényről és szívesen szóba is elegyedünk velük. Egy szimpatikus középkorú ember, akin – minden bántás nélkül mondom – de látszott, hogy egyszerű tisztességes munkásember, azt kérdezte, miért nem szedünk belépődíjat? Mondtam, hogy ez nem profittermelésről szól, hanem hogy mindenki eljöhessen és a fiatalok kedvet kapjanak tanulni, esetleg az itt kínált karrierhez hasonlót választani. Azt mondta az ő fia már tavaly is kinézte magának ezt a programot, el is jött, végiglátogatta a laboratóriumokat és hetekig az itteni élményekről beszélt otthon, ezért most ő is elhatározta, hogy elkíséri és megnézi minek örült annyira a fiú, hogy még a középiskolát is ennek megfelelően választotta. Most pedig, hogy látta mi történik egy ilyen Kutatók Éjszakáján, ő arra gondolt, hogy szedjünk belépődíjat, mert ezt a tudást, amit az Egyetem itt a látogatókkal megoszt, nem szabadna ingyen adni. No, azt gondolom az EU ezekre az emberekre gondolt, amikor kezdeményezte a Kutatók Éjszakája programot. Tartja- e a kapcsolatot a kutatókkal, kialakultak- e barátságai? Munkánkból kifolyólag nagyon sok oktatóval, kutatóval tartjuk a kapcsolatot és igen, vannak köztük olyanok is, akiket barátomnak tarthatok. Sőt a családban is van kutató. Tudom, hogy elcsépelt frázis emlegetni, hogy ők mennyire más emberek, de annyi biztos, hogy a gondolkodásmódjuk nem hétköznapi. Ha tehát leülünk velük kávézni, és megállapítom, hogy hú de forró ez a kávé, egész biztosan a szalvétára feldob egy egyenletet és a műanyag pohár falán keresztül egy hőmérsékleti görbét rajzol, hogy mikorra várható az adott körülmények között a kávé fogyasztható hőmérsékletre történő lehűlése. A Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Projekt Központjában dolgozom. Feladatunk az egyetem nemzetközi kapcsolatainak adminisztratív segítése, a mobilitás, utazás és a nemzetközi oktatási projektek, rendezvények szervezése. www.kutatokejszakaja.hu/2010/esemenynaptar/index.php
Azonosulni tudok Einstein gondolatával. A kíváncsiság alapvető szükséglet kell, hogy legyen. Ha nem lennénk kíváncsiak, nem jutna előbbre az emberiség, nem fejlődnénk. Igen, én magam is kíváncsi vagyok és egyben el is ámulok, hogy az Egyetemünk még mindig rendelkezik tartalékokkal. Egyik oldalról kielégíti az érdeklődést egy-egy témában, ugyanakkor újabb megválaszolandó kérdéseket vet fel, hogy a következő évben is érdemes legyen eljönni. Természetesen a tudományos vetélkedők összeállításakor pedig jómagunk is sok újdonsággal ismerkedünk meg. Ebben az évben minden korábbinál több laboratórium vesz részt a programban. Az érdeklődők bekukkanthatnak a kutatóhelyekre és az éppen folyó mérésekben, kísérletekben vehetnek részt. Az előadások közül nehéz kiemelni bármit is, de azt hiszem, mindenki talál ízlésének megfelelőt. Talán nagyobb érdeklődésre tarthat számot a „Mi is történt Csernobilban?” c. előadás, illetve a repülőgépszimulátor vagy a 3D LED TV és a 3D műsorszórás lehetőségeinek áttekintése. A kevésbé technokrata lelkűek pedig élvezhetik a színek világát, a napfény hatását vagy az ezerszínű kultúrákat. Folyamatosan népszerű a csillagászati előadás, a csillagvizsgáló meglátogatása, ahol most a Jupiterrel ismerkedhetünk meg közelebbről, a sci-fi témára vágyók pedig az űr hangjaival találkozhatnak. Remélem, hogy minél több győrivel találkozunk majd itt az Egyetemen, mindenesetre péntek este a kutatókkal együtt mi is itt leszünk az Egyetem tér 1.sz alatt és várjuk a kíváncsiskodókat! Van véleményed erről? Mondd el! |
2012. május 2012. április 2012. március 2012. február 2012. január 2011. december 2011. november 2011. október 2011. szeptember 2011. augusztus 2011. július 2011. június 2011. május 2011. április 2011. március 2011. február 2011. január 2010. december 2010. november 2010. október 2010. szeptember 2010. augusztus 2010. július 2010. június |