2010. 06. 08.
Szem-Pont Akció, Szem-Pont Kiállítás Pályázat 2010
ÚJ PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ!
A Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány pályázatot ír ki a vizualitás különböző területeivel foglalkozó egyetemi és művészhallgatók, kutatók számára, a 2010. szeptember 24-én, a Kutatók Éjszakája keretében megrendezésre kerülő Szem-Pont Akció Szem-Pont Kiállításán való részvételre.
A Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány a Kutatók Éjszakájának központi helyszínén megrendezi az első Szem-Pont Akciót, a vizualitással foglalkozó tudományterületek népszerűsítésére és segítésére. A Szem-Pont Akció egyik rendezvénye a Szem-Pont Kiállítás lesz, melynek célja, hogy az érdeklődő nagyközönség interaktív kiállítás keretében ismerkedhessen meg érdekes vizuális jelenségekkel, az érzékelés és vizuális információfeldolgozás folyamataival.
A kiállításon bemutatandó installációkat jelen pályázat útján keressük. A neves művészekből és kutatókból álló szakmai zsűri 10-12 installációt választ majd ki a pályázók közül.
A nyertes projektek számára biztosítandó lehetőségek:
- A pályázat első három helyezettjének díjazása:
- I. helyezett: 30.000.- Ft
- II. helyezett: 20.000.- Ft
- III. helyezett: 10.000.- Ft
- Minden nyertes installáció megvalósításához és a kiállításon való bemutatásához költségtérítés biztosítása. Elszámolhatók a felhasznált anyagok, alkatrészek beszerzési vagy rendelkezésre állási költségei és az összeállítással és helyszínre szállítással kapcsolatos dologi költségek.
- Az installációk fotói felkerülnek a Szem-Pont Akció honlapjára, és a leírásukat tartalmazó nyomtatott ismertetőt a Szem-Pont Akció minden látogatója megkapja.
A pályázat beadása
A pályázatot elektronikus úton kell beküldeni, egyetlen zip vagy rar fájlban tömörített, 2 MB-nál nem nagyobb mellékletként, visszaigazolás kérésével.
ÚJ PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ: 2010. augusztus 2-a éjfél
Cím: szempontakcio@gmail.com
További információk:
szempontakcio@gmail.com
Rozsovits Ildikó: +36302708510
A részletes pályázati felhívás itt olvasható.
Van véleményed erről? Mondd el!