Hírek2010. 09. 20.
Szerezz Junior Mérnöki Diplomát!
Minden érdeklődő látogatónak kötetlen légkörben mutatkoznak be a Pannon Egyetem Mérnöki Karának Kutatóműhelyei. Lépj be a színfalak mögé!Az ismeretterjesztő előadások mellett a "Szerezz Junior Mérnöki Diplomát!" program keretében az érdeklődők beléphetnek a színfalak mögé. Húszperces kurzusok alkalmával a résztvevőknek bemutatunk egy-két olyan vízi élőlényt, amelyek létezéséről esetleg ezidáig nem is tudtak, aztán szemléltetjük a lézerfény alapvető fizikai tulajdonságait és alkalmazási területeit, majd zajt mérünk, illetve eláruljuk, hogy mire is használható a pásztázó elektronmikroszkóp. A lebegtetés után molekuláris csatornákban bolyongunk, majd fény derül a kisautóra és arra, hogy miként nyernek ki színanyagokat növényekből. A bátrabbak találkozhatnak a fáraó kígyójával, elkészíthetik a vegyészek virágos kertjét, élőben nézhetik végig egy vulkán kitörését, megtanulhatnak titkosírást készíteni, festhetnek néhány színes képet és még sok más érdekes kísérletben vehetnek részt. A látogatók néhány kérdés helyes megválaszolásával szerezhetik meg a Junior Mérnöki Diplomát. Bemutatjuk, és kézzelfogható közelségbe hozzuk a mérnöki- és természettudományokat, kapcsolatot teremtünk a mindennapi tapasztalatok és a tudományos szemlélet között. Van véleményed erről? Mondd el! |
Hogy mit csináltam péntek este? Semmi, a szokásos. Lent voltunk bújócskázni az arborétumban pár nagyon intelligens robot barátommal. Aztán hazafelé hajnalban beültünk inni valamit a szélcsatornába, de olyan hűvös volt, hogy inkább hívtunk egy repülő-szimulátort. Megnéztük a napfelkeltét és ennyi. Jó volt, semmi különös. ![]() |