GMK blog (gerlóczymarcikutat) 2010. 09. 06.
BAJA FÖLÖTT AZ ÉG - INTERJÚ EGY CSILLAGÁSSZAL
Dr. Borkovits Tamás a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Csillagvizsgáló Intézetének tudományos munkatársa. Baján született 1969. december 19-én. 10 évesen döntötte el, hogy csillagász lesz, s bár egyetemi évei alatt sok egyéb területtel is kacérkodott, végül is megmaradt a gyerekkori elhatározás mellett. 1994-ben szerzett csillagász kutatói, illetve matematika-fizika szakos tanári diplomát az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán. 1994 őszétől máig annak az éppen akkor újraalakuló Bajai Csillagvizsgálónak a tudományos kutatója, amelynek szakköri foglalkozásait már 1980. óta (akkor még a legfiatalabbként) látogatta. 2003-ban szerzett PhD fokozatot az ELTÉ-n. Kutatási területe a szoros kettős, illetve a hierarchikus hármas csillagrendszerek égi mechanikája, dinamikája (értelem szerinti kitekintéssel azokra a rendszerekre is, ahol a komponensek némelyike nem csillag, hanem exobolygó). Mindemellett (sőt, inkább mindezek előtt) immár 20 éve foglalkozik intenzíven ősi keleti (illetve nyugati) filozófiákkal és megvalósítási utakkal. Néhány hónapja nemzetközileg elismert minősítésű jógaoktató. 2010. 09. 03.
ÉLMÉNYMŰHELY A KUTATÓK ÉJSZAKÁJÁN
A mozgalom az Élményközpontú Matematika-oktatásért 2008-ban indult útjára Pécsett, a Pécs - Ars GEometrica Nemzetközi Találkozó és Workshop nemzetközi elismertségnek örvendő tudósainak, művészeinek és pedagógusainak összefogásával. 2010. 09. 03.
Hamar Öregedők Klubja 16. - Bojár Iván András
"I have no special talents. I am only passionately curious." -Einstein- 2010. 08. 31.
INTERJÚ A KÉPEK SZOBRÁSZÁVAL - VÉCSY ATTILA
A fotográfia formai megjelenésének megújítása, kísérleti (experimentális) módon. Újfajta vizuális gondolkodás létrehozása. Új tartalmak - új formák. Másképpen láttatni a megszokott dolgokat, különböző képzőművészeti és fotó- technikákkal kísérletezve. Ezen kifejezés eszköztárának folyamatos bővítése, egyéni módon: „kék” képek, fotószekvenciák, „emtatok” (képtárgyak), szitanyomat, fotókollázsok, fotók festése, stb.. Kísérletezés a képpel, a tartalom erősítése érdekében, alkotás-szabadon, korlátok nélkül (a többi a művészettörténészek dolga). 2010. 08. 30.
RANDITIPPEK PÉNTEK ESTÉRE!
Egy biztos:szeptember 25- én furcsa dolgokat fogsz álmodni. Húzódj az ágy szélére, vagy költözz át a kanapéra, nehogy más halmazállapotban találd a hálótársadat reggel. 2010. 08. 30.
Hamar Öregedők Klubja 15. - Szilágyi Lenke
"I have no special talents. I am only passionately curious." -Einstein- 2010. 08. 27.
ALKALMAZOTT (INTERJÚ) METEOROLÓGIA - DR.VARGA ZOLTÁN
Dr. Varga Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense, a Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar tudományos folyóiratának főszerkesztője, az alkalmazott meteorológia művelője. Szakterülete a meteorológiai viszonyok és a mezőgazdaság kapcsolatának vizsgálata, ezen belül fő érdeklődési területe az éghajlati változékonyság és az éghajlatváltozás hatása a mezőgazdasági termelésre. 2010. 08. 26.
AZ ÉV EMBERE A GMK BLOGON: AZ OLAJFALÓ BAKTÉRIUM
Egy újonnan felfedezett olajevő mikrobafaj hirtelen szaporodni kezdett a Mexikói-öbölben. A kutatók az BP-kútból származó olaj vízfelszín alatti eloszlását tanulmányozták, amikor felfedezték az olaj környezetében uralkodó új mikrobafajt, amely közeli rokonságban áll a baktériumok Oceanospirillales nevű rendjébe tartozó élőlényekkel. Az új faj a hideg vizet kedveli, élőhelyén 5 Celsius fokos hőmérsékletet mértek. Az új mikroba kedvező tulajdonsága, hogy a vártnál sokkal gyorsabb olajlebontó tevékenysége közben sem meríti ki jelentősen a víz oxigéntartalmát - magyarázzák a kutatók a Science című tudományos lap online kiadásában. 2010. 08. 25.
INTERJÚ EGY TÍZLÁBÚ KUTATÓVAL
Szinetár Csaba a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar Állattani tanszékének oktatója. Szűkebb kutatási területe az arachnológia, ezen belül a Kárpát-medence pókfaunájával foglalkozik. Tudományos fokozatát is e témából szerzete 1996-ban. A Magyar Biológiai Társaság Állattani szakosztályának alelnöke, több hazai és külföldi tudományos társaságnak tagja. 24 éve tanít, főtárgyként állatrendszertant. 50 éves, nős, két középiskolás gyermekük van. Hobbija a fotózás, természetjárás. Az interjúra szalmakalapban érkezett. 2010. 08. 24.
Hamar öregedők Klubja 14. - Fliegauf Benedek
"I have no special talents. I am only passionately curious." -Einstein- 2010. 08. 24.
GMK TOURS- KÖRUTAZÁSOK AZ ELTE-N - APUKÁK.
Tisztelt Ügyfelünk, kedves Apukák! Ahogyan megszokhatták, idén is indítunk körutazást az ELTE- n. Kérjük olvassa el programunkat. 2010. 08. 24.
HAMAR ÖREGEDŐK KLUBJA 13. - GRECSÓ KRISZTIÁN
"I have no special talents. I am only passionately curious." -Einstein- 2010. 08. 24.
GMK TOURS- KÖRUTAZÁSOK AZ ELTE-N - ANYUKÁK.
Tisztelt Ügyfelünk, kedves Anyukák! Ahogyan megszokhatták, idén is indítunk körutazást az ELTE- n. Kérjük olvassa el programunkat. 2010. 08. 24.
GMK TOURS - KÖRUTAZÁSOK SZEPTEMBER 24-ÉN!
Kedves Utasunk! A GMK Tours 120 éve, 1890 óta van jelen a hazai utazási piacon. Egy magyar utazásszervező cégnél ez rendkívül tekintélyes kor, és egyben bizonyíték is arra nézve, hogy cégünk hosszú távra épít. Bízunk kitűzött céljainkban, bízunk a fellendülésben és nem változtattunk alap koncepciónkon, miszerint elérhető áron jó minőségű szolgáltatást, színvonalas üdülési lehetőséget kínáljunk mindenki számára. 2010. 08. 16.
ZÖLD VAGYOK!
Gyermekkoromban, a nyolcvanas évek közepén én is amerikai szerettem volna lenni. Két dolog miatt. Nem a felhőkarcolók, a gyors autók és a görkorizó lányok, még csak nem is a farcsontomig érő haj és a léggitározás miatt. Kertvárosi apuka szerettem volna lenni. Felkapni a köntöst, átcsoszogni a napfényes konyhán, nappalin, előszobán, megsimogatni a malamutomat, aztán kilépni az ajtón. Pázsitomat locsolja az öntözőberendezés, gyerekek bicikliznek, Walter, a szomszédom éppen munkába indul a terepjárójával, amire semmi szüksége nincsen, mert a legközelebbi domb hatszáz kilométerre van, de kit érdekel! |
|