Jelenleg a 2011-es honlapot böngészed, IDE KATTINTVA elérhető a kutatók éjszakája 2012 honlapja!

Sajtószoba

NyomtatásTovábbküldés e-mailben
2011. 09. 27.

Egyéjszakás kaland a tudománnyal - rekordszámú résztvevő! SAJTÓKÖZLEMÉNY


Egyéjszakás kaland a tudománnyal - rekordszámú résztvevő! SAJTÓKÖZLEMÉNY Felülmúlta az előzetes várakozásokat a Kutatók Éjszakája hétvégi rendezvényeinek látogatottsága. A programsorozat szervezői szerint csak a budapesti programokon több, mint tízezer látogató fordult meg. Péntek este ismét felvillantak a különböző tudományágak érdekességei, és az érdeklődők - akik között a legfiatalabb 4 hónapos, a legidősebb pedig 79 éves volt - kora estétől egészen hajnalig válogathattak a bemutatók, kísérletek, előadások és kiállítások között. Sokan előre megtervezet menetrenddel érkeztek.

A Kutatók Éjszakáján 2011-ben a látogatók megtudhatták, kik állnak a sokszor látványos, ám valójában komoly felkészültséget és kreativitást igénylő fejlesztések, kutatások mögött. A szervezők az ismeretterjesztés szórakoztatóbb módját választották a tudományok népszerűsítésére, a programokkal már délután kettő órától várták a közönséget.
Az érdeklődés évről évre fokozódik, s az időjárás idén is kegyes volt, a szabadtéri programoknak is kedvezett. A látogatók összetételében a fiatalok aránya nőtt a tavalyihoz képest, de idén is érkeztek egész családok és képviseltette magát az idősebb korosztály is. A legfiatalabb látogató 4 hónapos, a legidősebb 79 éves volt. A regisztrációs programok szinte minden helyszínen 100%-os telítettséggel zajlottak. Idén először sokan előre megtervezett menetrenddel, céltudatosan keresték a programokat.
A Miskolci Egyetemen a tanbánya látogatás volt a legnépszerűbb, valamint a "Vércseppek nyomában" c. program, ami egy fiktív gyilkosságot követett nyomon a helyszíneléstől a bírósági tárgyalásig. A gödöllői Szent István Egyetemen az egyik legkedveltebb a vezetésbiztonsági program volt - vészfékes megállás, a biztonsági öv szimulátor, részegséget szimuláló szemüveg - a tavaly felújított Botanikus Kertben pedig elemlámpás éjszakai túrát is szerveztek sötétedés után. A Corvinus Egyetemen a Talaj és vízminták elemzése és Gyümölcsök a biokozmetikában voltak a legkedveltebb programok, míg a Bajai Csillagvizsgálóban a lézerpálcás csillagkép tanítás és a különleges felfújható mobil planetárium, Veszprémben pedig az informatikusok éjszakája. Szegeden az Országos Meteorológiai Szolgálat Regionális Központjában hajnalban még rengeteg látogató várt a rádiószonda kibocsátására. Szarvason először nyitotta ki kapuit a Halászati Kutatóintézet Környezetanalitikai Központja, ahol a legmodernebb analitikai műszerekkel ismerkedhettek a látogatók, a kisebbeknek pedig az afrikai harcsák élményetetése mellett az először berendezett halsimogató volt a kedvence. A budapesti Gödör Klub nyelvészeti programján kiderült, hogy a nyelv- és beszédtudományok szexi dolgok, és hogy izgalmas, divatos és lebilincselő is lehet, ami az iskolából könyvszagúnak tűnt. Ugyanitt a Da Vinci Learning - Edupress Tudáspróba programhelyszínén a látogatók választ kaphattak arra, melyik magyar feltaláló érdeme a golyóstoll, hogyan menthette meg több ezer ember életét a feketedoboz ötlete, vagy van-e víz a világűrben… Az eseményen általános iskolai vetélkedő keretében mérte össze tudását négy iskola hat csapata. Az első helyen végzett Zöldfülűek egy professzionális LCD mikroszkóppal és több millió éves ammonitesz fosszíliákkal térhettek haza a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolába

A lelkes kutatók, a kapcsolódó intézmények és az érdeklődő közönség száma továbbra is egyre nő: országos szinten 2006 és 2010 között háromezerről több, mint negyvenezerre nőtt a látogatók száma. 2011-ben 26 város 55 intézménye nyitotta meg kapuit, s a szervezők becslése szerint több, mint ötvenezer látogató volt kíváncsi a kutatók titokzatosnak tűnő munkájára – ez közel 10%-kal több a tavalyinál.
 

 



Van véleményed erről? Mondd el!


Szeptember 23-án máskor nem látogatható különleges helyszínekkel, érdekes kísérletekkel, hihetetlen programokkal vár a legnagyobb tudományos ismeretterjesztő fesztivál! Találkozz a kutatókkal, próbáld ki eszközeiket, vizsgáld meg találmányaikat, ismerd meg munkájukat! Jövőkutatás, hanglebegés, elektronágyú, fénymalom, plazmagömb... Fedezd fel Te is, mit tartogat számodra ez az izgalmas éjszaka! Tovább olvasom...

Ha érdekli a program, kattintson a képre!


Jelenleg a 2011-es honlapot böngészed, IDE KATTINTVA elérhető a kutatók éjszakája 2012 honlapja!