Férfi – nő: különbözünk és összetartozunk

Az Ön egyik fő kutatási területe a nemi hormonok szerepének vizsgálata az idegi alkalmazkodóképesség alakulásában. Elmondaná, hogyan talált rá erre a témára, mi volt az, ami felkeltette iránta az érdeklődését?

Szerintem az ún. alapkutatások lehetséges témái állandóan jelen vannak környezetünkben, és sok tényező befolyásolja az embert abban, hogy számára az adott pillanatban mi a legérdekfeszítőbb. Ilyen tényező lehet egy széles látókörű főnök, de a szakterületen dolgozó kutatótársakkal való beszélgetések során is számtalan esetben merülnek fel olyan, korábban észre sem vett összefüggések, amelyek izgalmasnak látszanak. Saját kutatási témám esetében eléggé egyszerű a válasz, hiszen az emberi kultúrtörténet legtöbbet vitatott kérdéséről, a női-férfi különbségek megértéséről, értelmezéséről és megítéléséről van szó. Ez, amióta ember az ember, mindig izgatta fantáziáját, és a művészetektől a jogig számos irányból közelítettek hozzá. Az agykutató szemszögéből nézve nagyon fontos lenne azt megértenünk, hogy mik a szerkezeti, sejt- vagy akár molekuláris szintű alapjai azoknak a nyilvánvaló különbségeknek, melyeket gondolkodásunkban, viselkedésünkben naponta tapasztalunk.

A kérdések izgatták először vagy a válaszok? Tehát az, hogy miért és milyen különbségek vannak a nő és a férfi agyában, idegrendszerében, vagy az, hogy mire lesz jó, ha tudjuk a választ ezekre a kérdésekre?

Hihetetlenül bonyolult dolog ez, mert ha az ember valamit szeretne megtudni a természettől, akkor az első nagy feladat a megfelelő kérdés feltevése és az alkalmas módszer megtalálása. Ha jó a kérdés (ami egy kísérlet megtervezését jelenti), akkor előbb vagy utóbb jönnek a válaszok is, de – és ez az alapkutatás szépsége és izgalma – ekkor korántsem biztos, hogy tudjuk, mire lehet jó ez a válasz.

Mik a fő különbségek a női és a férfi agy között alaktani, szerkezeti és funkcionális szempontból? (Láttam egy jó humorú „tudományos showmant” az interneten, ő úgy írja le a fő különbséget, hogy a férfi agyban elkülönült „tematikus dobozok” vannak, a nőében pedig – épp fordítva – huzalok sokasága, melyek mindent mindennel összekötnek. Mennyire áll meg ez a képlet tudományos szempontból? Vagy már annyira szellemes, hogy nem is igaz?)

Ismerem én is ezt a szellemes megközelítést, és mint mindenben, ebben is rendkívül sok igazság van, de hát ezt mindenki saját maga is eldöntheti, ha önmagára, környezetére gondol. No, de a kérdésére „szakmaibban” válaszolva azt kell mondanom, hogy valóban vannak a férfi és női (még precízebben a hím és nőstény) agyak között jól meghatározható szerkezeti különbségek. A legszembetűnőbb a szőke nő viccek tárgya: az a tény, hogy a férfiak agyának mérete (térfogata, tömege) kb. 10 százalékkal nagyobb a nőkénél. Rendkívül lényeges azonnal hozzátenni, hogy ennek semmi jelentősége nincs, ez az az eset, amikor nem a méret számít. A kifejezetten zseni kategóriába tartozó emberek agyának méretében nagy eltérések vannak, pl. Einsteiné teljesen átlagos volt.
A biológiai szempontból lényeges különbségek mikroszkópos nagyságrendűek. Ez azt jelenti, hogy az agyon belül találunk olyan jól meghatározható területeket (a neuroanatómia ezeket magoknak nevezi), melyek bár mindkét nemben megvannak, de méretük nem egyforma. Arra kell itt gondolni, hogy a magok az idegsejtek olyan csoportjai, amelyek egy bizonyos funkcióra specializálódtak, és ha a mikroszkópban méretbeli különbséget látunk, ez azt jelenti, hogy a magban levő idegsejtek száma különböző. Az emberi (és állati) agyban egyre több olyan területet, magot találunk, melyek nem egyformák. Sok esetben már ezeknek a területeknek a működését és funkcióját is ismerjük, és nem meglepő például, hogy azok az agyterületek, melyek a hormonális működést szabályozzák, nemileg különbözők.

Azt olvasom, hogy az elkülönülést jelentő alapvető változások kora gyermekkorban alakulnak ki, de ha ránézünk két gyerekre, akkor még alig látunk különbséget. (Mintha azért adnának rájuk kék illetve rózsaszín ruhácskát, hogy tudni lehessen, melyik a fiú, melyik a lány.) Vagy ez tévedés, s a különbségek megvannak, csak nem látjuk őket?

Nem akarok élcelődni azon, hogy ha nem adnak rá ruhát, akkor ránézésre meg lehet állapítani, hogy fiú vagy lány! No, de tréfát félretéve, az mindenki által ismert, hogy a nemi jellegeket az XX ill. XY kromoszómák határozzák meg, ez a megtermékenyülés pillanatában eldől. A magzati fejlődés során ennek megfelelően alakulnak ki az ivarmirigyek, és ettől kezdve az általuk termelt nemi hormonok, az ösztrogén ill. tesztoszteron is szerepet játszanak az idegrendszer fejlődésében, ahogy korábban már mondtam, ezek hatására alakulnak ki a nemenként különböző agyterületek.

Ha a viselkedést nézzük, látjuk, a lányok a baba után nyúlnak, a fiúk a kard után. Vagy ez már tanult szerep?

Előző mondatomat azzal fejeztem be, hogy a genetikai és hormonális hatások okozzák azt, hogy apró, de fontos különbségek alakulnak ki a hímek és nőstények agyában, erre a precíz kifejezés, hogy az agy szexuálisan dimorf. Teljesen kézenfekvő, hogy ezek a szerkezetbeli különbségek képezik az alapját a nemileg eltérő viselkedésformák kialakulásának. Ezt is érintettem már korábban és ismét a mindennapi tapasztalatokra utalok, hiszen körülnézve mindenki látja, érzékeli, hogy adott helyzetekben másként reagálnak a férfiak és nők – például másként dolgozzák fel a stresszhelyzeteket. A beszédet a „férfi agy” egyszerűen információátadásnak tekinti, a „női agy” ennél többnek, a kapcsolattartás, kapcsolatteremtés eszközének! Természetesen a viselkedés formáit is lehet tanulni, tanítani, de azért a gyermekeiket érzékenyen nevelő szülők azonnal meglátják a fiús vagy lányos karaktereket.

Az Önök kutatásai szerint a nemi hormonok idegrendszerre gyakorolt hatása később, felnőttkorban is megmarad. Működik tehát a hatás – de mit csinálnak a hormonok, ha egyszer már férfiak illetve nők vagyunk?

Ez viszonylag új felismerés, mert valóban így van, ezek a hormonok nem csupán az idegrendszer kifejlődésének kezdeti szakaszában játszanak szerepet, de érdekes módon a már kifejlődött agyunk működését is képesek modulálni. Eddig a különbségek kapcsán az egyes magokban lévő idegsejtek számáról beszéltem, de emellett rendkívül fontos, hogy ezek az idegsejtek milyen módon kapcsolódnak össze egy hálózattá és hogyan kommunikálnak egymással. Az Ön által említett vizsgálatainkban azt találtuk, hogy a hormonszint változása befolyásolja ezeket a kapcsolatokat, hogy leegyszerűsítve fogalmazzak, ilyenkor hosszabb vagy rövidebb időre a hálózat huzalozása átalakul, és ez gyorsítja vagy lassítja egy-egy modul működését.

A költők gyakran leírják (pl. Weöres Sándor), hogy minden emberben benne van egyszerre a női és a férfi princípium. A férfi nő is, a nő férfi is – valamilyen értelemben. Mennyire áll meg az ilyen költői intuíció annak fényében, hogy pl. a nemi különbségek sejtszinten is megmutatkoznak?

A művészetek sok olyan benyomással, érzéssel gazdagítanak bennünket, amit a tudománnyal megszerezhető információ esetleg nem is tud megfogalmazni. Én a weöresi gondolatban azt a szép – és kultúrtörténetünkben végigvonuló – fogalmat érzem, ami a férfi és a nő egymásrautaltságát fejezi ki, azt, hogy nem vagyunk egyformák, mégis összetartozunk, és ketten alkotjuk az „embert”.

Mi lehet a szerepe, jelentősége az Önök által teremtett új tudásnak a betegségek felismerésében (megértésében) és a gyógyításban?

Kérdésével kapcsolatban a megértés szót emelem ki, mert egy alapkutató által szolgáltatott adatok ebben segíthetik a legjobban a gyógyítást. Megint mindennapi tapasztalat, de kevéssé tudatosult az emberekben, hogy az idegrendszeri és pszichiátriai megbetegedések egy része nem egyformán érinti a férfiakat és nőket. A statisztikai adatok szerint a migrén, anorexia, depresszió esetében a nők, az autizmus, dadogás, dyslexia esetében pedig a férfiak betegszenek meg nagyobb számban. Kézenfekvő az a gondolat, hogy ebben a hormonális háttérnek fontos szerepe lehet, hiszen közismert, hogy a tünetek súlyosbodása vagy enyhülése gyakran kapcsolódik nagy hormonális változásokhoz. Ha erről többet tudnánk, akkor az nagyon fontos lehetne ezen betegségek pathomechanizmusának megértésében, s így a lehetséges gyógyhatású molekulák megtalálásában is.

Szále László
 

A teljes interjú a Mindennapi Pszichológia 2011. 3. számában olvasható