Programok
NyomtatásTovábbküldés e-mailben
Az iszlám-ellenesség ellen-narratívái a 2015-ös menekültválság kontextusában Magyarországon


Tudományterület: Társadalomtudományok

Szervező: Eötvös Loránd Tudományegyetem

Cím: 1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27. (ELTE PPK, Kazinczy utca 23-27., 210. terem) - Térkép ide kattintva érhető el


Időpont(ok):
Erre az eseményre nem szükséges előzetes jelentkezés.

16:00-17:30
A program nem regisztrációköteles.


A 2015-ös menekültválság nyomán sokféle civil, egyházi, és politikai szervezet, egyének csoportjai mobilizálódott, hogy a krízis helyzetben segítséget nyújtson. A segítők alapvetően humanitárius céllal vettek részt az akciókban, nem kérdezték ki honnan jött, miért érkezett, hova kíván menni, hogy jutott el idáig, stb. A humanitárius cél tehát a bajban lévő emberek segítése volt. Mindez történt egy olyan légkörben, ahol a „migránsok”, majd azok segítőinek a megbélyegzése zajlott és ahol a „migránsokat” sokszor az „Iszlám terrorizmussal” hozták összefüggésbe. 
Vizsgálatunkban részben média elemzésen, részben interjúkon keresztül azt nézzük meg, hogy ebben a megbélyegző, az Iszlámot és a terrorizmust összemosó közegben milyen ellen-narratívákat alakítottak ki azok, akik közvetve vagy közvetlenül részt vettek a segítésben; a humanitárius megközelítésen túl, megjelentek-e egyéb, a kulturális másságra is reflektáló diskurzusok, illetve hogyan érintette a magyarországi muszlimokat a kialakult ellenséges közeg.
 


Főszereplő(k):

  • Dr. Vidra Zsuzsanna



Vissza az előző oldalra
Keresés:  

Ha szeptember, akkor KUTATÓK ÉJSZAKÁJA! 

2017. szeptember 29. (péntek) 

Ezen a délutánon és estén megismerkedhettek a kutatói munka szépségeivel és izgalmával. Megtudhatjátok, hol és hogyan dolgozik egy kutató, milyen kihívások érik, és hogyan küzdi le a nehézségeket?

 

Miről is szól ez a nap?

 

Arról, hogy a kutatók sokfélék, lehetnek laborban dolgozó, fehér köpenyes, szemüveges, kissé szórakozott professzorok, de lehetnek álmodozó fiatalok, dinamikus középkorúak, férfiak vagy nők is; és (időnként) dolgozhatnak autógyárban, búzamezőkön, tisztatérben, öntödében, az afrikai szavannán, csillagvizsgálóban, óceánjárón vagy egy vulkán tetején.

 

A Kutatók Éjszakájára minden korosztályt várunk látogatóként! Az Európai Unió Bizottsága által kezdeményezett eseménysorozat a társadalom minden tagjának bemutatja a kutatás és fejlesztés (K+F) fontosságát és vonzóvá szeretné tenni a kutatói életpályát. Az ovisoktól a nagymamákig mindenki megismerkedhet az innovációs gondolkodás fontosságával.

 

Szeptember 29-én kora délutántól késő éjszakáig, a rengeteg érdekes program során máskor nem látogatható helyszínek is kinyílnak, és bepillanthattok a zárt ajtók mögött zajló, az emberiséget előre vivő új ötletek létrehozásába;

 

Több mint 30 városban, közel 2000 program megszervezésével nem csak szórakoztatni szeretnénk, hanem azt is demonstrálni, hogy a találmányok egy-egy elkötelezett, kitartó és kreatív tudós vagy tudóscsapat munkájának eredményei, hogy a fiatalok is kedvet kapjanak a tudományos életpályához és az újítások támogatásához.

 

Ha videóhírek, akkor: SciNews!

A Kutatók Éjszakája hivatalos YouTube-csatornája idén is érdekes tudományos és az eseményhez kapcsolódó híreket oszt meg!

 

Kívánjuk, hogy

 

  • minden új látogató találja meg az őt érdeklő érdekfeszítő programokat,
  • idén jusson be a kiszemelt regisztrációköteles programra, akinek ez még nem sikerült,  és 
  • mindenkinek, hogy érezze nagyon jól magát ezen a különleges eseményen!


Írjátok fel a naptáratokba vagy az okostelefonba, hogy biztosan ne felejtsetek eljönni: 2017. SZEPTEMBER 29-én, pénteken, megint:

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA!!!


Az Európai Kutatók Éjszakája az Európai Bizottság, Marie Skłodowska-Curie programjának támogatásával valósul meg.


Támogatóink: