Programok
NyomtatásTovábbküldés e-mailben
Rettegő hősök - Bátorság, halálfélelem, élni akarás az 1552-es oszmán hadjáratok ikonikus alakjainak esetében


Tudományterület: Bölcsészettudományok

Szervező: Eötvös Loránd Tudományegyetem

Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. (ELTE BTK, Főépület, III.emelet, 320. terem) - Térkép ide kattintva érhető el


Időpont(ok):
Erre az eseményre nem szükséges előzetes jelentkezés.

17:00-18:00
A program nem regisztrációköteles.


Az 1552-es oszmán hadjárat mind a kortárs, valamint a későbbi irodalomban, valamint a korai történetírásban számos példát tett közismertté bátorságról, önfeláldozásról, hősiességről. Ugyanakkor kevés alkalommal került elő, hogy azok az emberek, akik látszólag bátran néztek szembe a halállal, hogyan készültek, ha egyáltalán az elkerülhetetlennek tűnő végre? Egyáltalán, felmerült-e bennük a gondolata annak, hogy életüket vesztik, és ha felmerült, hogyan próbáltak tenni ellene? Vajon valóban hősies nyugalommal és higgadtsággal várták sorsuk beteljesedését, vagy az utolsó pillanatokig reménykedtek abban, hogy lehet másképp, és nem kell üszkösödött falak között, hosszú küzdelem után meghalniuk?
Az alábbi kérdésekre nem könnyű a válasz. Sok száz éve halott emberek érzelmeit, érzéseit, hangulatait megragadni nem egyszerű, az előadásomban mégis erre teszek kísérletet. Maradtak fenn ugyanis levelek, illetve emlékek arról, hogy hogyan is néztek szembe az oszmán hadakkal és a halállal a körülzárt várak védői. Ezekből a levelekből egy meglehetősen összetett hangulat- és érzelemvilág körvonalazódik ki, mind a várkapitány, mind emberei részéről. Előadásom ennek a se nem fekete, se nem fehér, hanem rendkívül összetett helyzetnek a bemutatására vállalkozik.

A Történeti Kollégium szeptemberi előadása.


Főszereplő(k):

  • Molnár Dániel Márton



Vissza az előző oldalra
Keresés:  

Ha szeptember, akkor KUTATÓK ÉJSZAKÁJA! 

2017. szeptember 29. (péntek) 

Ezen a délutánon és estén megismerkedhettek a kutatói munka szépségeivel és izgalmával. Megtudhatjátok, hol és hogyan dolgozik egy kutató, milyen kihívások érik, és hogyan küzdi le a nehézségeket?

 

Miről is szól ez a nap?

 

Arról, hogy a kutatók sokfélék, lehetnek laborban dolgozó, fehér köpenyes, szemüveges, kissé szórakozott professzorok, de lehetnek álmodozó fiatalok, dinamikus középkorúak, férfiak vagy nők is; és (időnként) dolgozhatnak autógyárban, búzamezőkön, tisztatérben, öntödében, az afrikai szavannán, csillagvizsgálóban, óceánjárón vagy egy vulkán tetején.

 

A Kutatók Éjszakájára minden korosztályt várunk látogatóként! Az Európai Unió Bizottsága által kezdeményezett eseménysorozat a társadalom minden tagjának bemutatja a kutatás és fejlesztés (K+F) fontosságát és vonzóvá szeretné tenni a kutatói életpályát. Az ovisoktól a nagymamákig mindenki megismerkedhet az innovációs gondolkodás fontosságával.

 

Szeptember 29-én kora délutántól késő éjszakáig, a rengeteg érdekes program során máskor nem látogatható helyszínek is kinyílnak, és bepillanthattok a zárt ajtók mögött zajló, az emberiséget előre vivő új ötletek létrehozásába;

 

Több mint 30 városban, közel 2000 program megszervezésével nem csak szórakoztatni szeretnénk, hanem azt is demonstrálni, hogy a találmányok egy-egy elkötelezett, kitartó és kreatív tudós vagy tudóscsapat munkájának eredményei, hogy a fiatalok is kedvet kapjanak a tudományos életpályához és az újítások támogatásához.

 

Ha videóhírek, akkor: SciNews!

A Kutatók Éjszakája hivatalos YouTube-csatornája idén is érdekes tudományos és az eseményhez kapcsolódó híreket oszt meg!

 

Kívánjuk, hogy

 

  • minden új látogató találja meg az őt érdeklő érdekfeszítő programokat,
  • idén jusson be a kiszemelt regisztrációköteles programra, akinek ez még nem sikerült,  és 
  • mindenkinek, hogy érezze nagyon jól magát ezen a különleges eseményen!


Írjátok fel a naptáratokba vagy az okostelefonba, hogy biztosan ne felejtsetek eljönni: 2017. SZEPTEMBER 29-én, pénteken, megint:

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA!!!


Az Európai Kutatók Éjszakája az Európai Bizottság, Marie Skłodowska-Curie programjának támogatásával valósul meg.


Támogatóink: