NYOMTATÁS

1917-ről 1917-ből… – Kortárs képes krónika a korszellemről

Tudományterület: Bölcsészettudományok

Szervező: Eötvös Loránd Tudományegyetem

Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8 (ELTE BTK, Főépület, II. emelet, 237-238. terem) - Térkép

Az előadás 1917-es oroszországi szatirikus hetilapok színes címlap illusztrációiból ad ízelítőt. Az Új Szatirikon, a Korbács, a Lukomorje, az Oroszország napja, a Vesztőhely és a Riogató című élclapok cím- és hátoldalai először és utoljára 1917-ben lettek publikálva, így korunk nyilvánossága elé most kerülnek először, a Ruszisztikai Központban. A kiválasztott lapszámok egyik különlegessége abban rejlik, hogy olyan időszakban jelentek meg (1917. február és december között), amikor néhány hónapig nem volt cenzúra, vagyis az újságok szabadon közölhették, amit akartak. A mai néző számára felületes ismeretek esetén is élvezetesek a grafikák, hiszen a formai igényesség önmagában is sokat jelent. Azonban minél többet tudunk a korszakról, annál viccesebb, izgalmasabb, érdekesebb, sőt időnként egyenesen meglepő vagy meghökkentő képet kapunk 1917 közhangulatáról. Jó szórakozást kívánunk hozzá!


Erre az eseményre nem szükséges előzetes regisztráció.

Főszereplő(k):
  • Gyímesi Zsuzsanna