Események betöltése

« Összes esemény megtekintése

  • Ez az esemény elmúlt.

A vizek csodálatos élővilága

szeptember 27 @ 16:00 - 22:00

A víz az élet alapja, ugyanakkor a legveszélyeztetettebb és legkorlátozottabban rendelkezésünkre álló környezeti elem. Nincs olyan természetes víz a Földön, amiben valamilyen élet ne lenne. A vizek minőségével és a vízi élőlényekkel való foglakozás a hidrobiológusok feladata.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán 2003-ban jött létre az ország első Hidrobiológiai Tanszéke. A Kar 2009-ben indította a Hidrobiológus mesterképzést, melynek keretében már több mint 100. mesterdiplomát adtunk át. A szakon végzettek alkalmasak minden olyan munkakör betöltésére, amihez a víznek, a vizek minőségét meghatározó tényezőknek, vagy a vízi élőlényeknek ismerete szükséges.

A tanszék a „Kutatók Éjszakája 2019” program keretében kinyitja kapuit az érdeklődők számára. A látogatók rendelkezésére áll a tanszék teljes infrastruktúrája, megismerkedhetnek mindazokkal a korszerű eszközökkel, amelyekkel a vizek minőségét és a csodálatosan változatos élővilágát vizsgálni lehet. Korszerű mikroszkópok segítségével élő „közvetítésben” nyerhetnek bepillantást egy-egy csepp víz gazdag élővilágának életébe. Szakemberek segítségével azonosíthatnak a vizeinkben tömegesen előforduló, de szabad szemmel láthatatlan fito- és zooplankton fajokat. Interaktív módon maguk határozhatnak meg szabad szemmel már látható (makroszkópikus), de életmódjuk következtében többnyire csak a velük foglalkozó a szakemberek által ismert üledéklakó gerinctelen állatokat, pedig ők a vizek minőségi változásainak egyik legfontosabb jelzői. Az érdeklődők játékos formában ismerkedhetnek hazai halfajokkal, vagy nézhetnek a vizek életét bemutató kisfilmeket.

A program során a tanszék oktatói és PhD ösztöndíjasai készséggel válaszolnak minden érdeklődő kérdésre.

Részletek

Dátum:
szeptember 27
Időpont:
16:00 - 22:00

Pontos helyszín

DE Ökológia Épület
Egyetem tér 1.
Debrecen, 4032 Magyarország
+ Google Térkép

Szervező intézmény

Debreceni Egyetem

Egyéb

Akadálymentesített
Nem
Életkor
óvodásoknak, általános iskola alsósoknak, általános iskola felsősöknek, gimnazistáknak, egyetemistáknak, felnőtteknek, kifejezetten családosoknak, nem korfüggő
Regisztrációköteles
Nem
Külföldiek számára is látogatható program
Nem
Tudományág
Természettudomány
Programtípus
Előadás, Beszélgetés, Laborlátogatás, Bemutató, Kreatív foglalkozás
Nap
Péntek(szeptember 27.)