Villamosmérnök, pszichológus. Kutatói pályáját az ELTE Összehasonlító Élettani Tanszéken kezdte, ahol a viszcerális percepció és a féltekei aszimmetriák témakörében végzett kutatásokat. Három évet töltött New York-ban, ahol veszélyeztetett csecsemők vizsgálatába kapcsolódott be. Hazatérése után csatlakozott jelenlegi munkahelyének elődjéhez, a Pszichológiai Intézethez, ahol a figyelemmel kapcsolatos agyi elektromos jelenségek kutatásába kapcsolódott be. A 2000-es évektől az extrém környezethez történő alkalmazkodás kérdéseivel foglalkozik, elsősorban az űrutazással kapcsolatban. Megalapította a Környezeti Adaptáció és Űrkutatási Csoportot, amelynek azóta is tagja. A csoport kísérletei többnyire az űrutazás körülményeit szimuláló helyzetekben folynak, de volt már kísérletük a Nemzetközi Űrállomáson is.

Események amelyeken szerepel:
  • Élő könyvtár
  • Akadálymentesített: Nem
    Életkor: általános iskola alsósoknak, általános iskola felsősöknek, gimnazistáknak, egyetemistáknak, felnőtteknek, nem korfüggő
    Regisztrációköteles: Nem
    Külföldiek számára is látogatható program: Nem
    Programtípus: Beszélgetés
    Intézményen belüli helyszín: Aula - könyvtár asztal
    Nap: Péntek(szeptember 27.)
    Utca, házszám: Magyar tudósok körútja 2.
    Város: Budapest
    Irányítószám: 1117
    Google térkép megjelenítése: Igen
Kapcsolt intézmények: