Minden emberi közösségben a gyermeknek – társadalmi helyzetétől függően – kijelölt feladata, munkája, kötelessége volt a családban, kisebb-nagyobb közösségében. Bár a felsőbb társadalmi csoportok gyermekei nem dolgoztak, nem végeztek munkát, nem kellett hozzájárulniuk a megélhetéshez, nekik is voltak megtanulandó feladataik, kötelességeik. A városi és a falusi iparosok, kézművesek, bányászok, munkások, paraszti munkát végzők, az önellátó, árutermelő vagy bérmunkás, módosabb és szegény családok gyermekeinek – korukhoz, nemükhöz, erejükhöz, mentális képességükhöz mérten – helyük és szerepük volt a családi munkamegosztásban egyúttal a megélhetési feltételek megteremtésében. A gyermek munkája nemcsak a megélhetést segítette, hanem az egyén fejlődését szolgálta, identitásalkotó elem, a szocializációs stratégia és a felnőtté válási folyamat része volt, valóságosan és szimbolikusan is értékteremtő tevékenységnek számított. Az időt strukturálta, szerepet jelölt ki a családban és a tágabb közösségben, a társadalmi kapcsolatok egyik színtere, a családi hagyományok folytatása, a családi munkamegosztás egyik alapja volt, életre szóló programként az egyén életét szervező elem, összességében a gyermek jövőre irányuló fejlődését szolgálta, közvetve pedig egész közössége jövőjét is meghatározta. A szülői minta és példaadás adta az alapot, a tanulás folyamata is elsődlegesen a családban kezdődött. A munkára nevelésnek is szerves része volt a JÁTÉK.