Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tanszék

Dr. Czene-Polgár Viktória a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tanszékének tanára. Tizenhat éve tevékenykedik a közigazgatásban: tíz évig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában dolgozott, 2011 óta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársa. Diplomáit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán (jogász), valamint a PPKE Bölcsészettudományi Karán (történész, szociológus) szerezte, és ugyancsak ezen egyetem doktori iskolájának volt a hallgatója. Tudományos fokozatszerzési eljárása 2017. decemberében indult meg.

Kutatásaiban az 1945-1956 között elkövetett – illetve annak minősített – szabotázsokkal foglalkozik; azok gazdasági hátterét, törvényi kereteit, az állambiztonság szabotázs-elhárító osztály működését vizsgálja, az ezen ügyekkel kapcsolatos eljárásokat, pereket kutatja.