Történelem-szociológia szakon végzett az ELTE BTK-n, doktori fokozatát az ELTE TáTK-n védte meg médiakutatási témájú dolgozatával, melynek tárgya a társadalmi igazságosság kommunikációs aspektusa volt. Kutatása során a kereskedelmi televíziózás szegénységábrázolását vizsgálta. Az ELTE BTK-n habilitált történelemből, benyújtott munkája „…nem kellett élt vasalni a farmerbe. Mindennapi élet a szocializmusban.“ címmel jelent meg a Néprajzi Múzeum MaDok-sorozatában. A mindennapi élet történeti, szociológiai és mediális kérdéseit kutatja és oktatja.

Ösztöndíjasként több évet töltött az Egyesült Államokban és Angliában mint kutató, illetve oktató. Négy könyvet és közel száz tudományos cikket írt magyarul és angolul, emellett munkái spanyol, portugál és koreai nyelven is megjelentek.

2015 óta az ELTE Média és Kommunikáció tanszék vezetőjeként szakmai együttműködések révén a média és kommunikáció alap- és mesterszakosok számára kurzusokat indított el a Google, az Asimov Alapítvány, a Magyar Reklámszövetség, továbbá vezető hazai kreatívgazdaság-szakemberek együttműködésével. A 2018-as Kutatók Éjszakája programsorozaton előadása címe: “Milyen volt a popzene a szocializmusban, és milyen most?”