Illés Imre Áron PhD az SZTE BTK Ókortörténeti Tanszékének adjunktusa a Szegedi Tudományegyetemen 2007-ben latin és ógörög, 2009-ben történelem szakon szerzett diplomát, doktori disszertációját ugyanitt védte meg 2013-ban az Antikvitás Doktori program keretein belül. Tudományos tevékenységét 2014-ben Hahn István-emlékdíjjal, 2018-ban pedig Révay József-díjjal ismerték el. Szűkebb kutatási területe az ókori római városok közigazgatása, oktatási tevékenysége a görög és római történelem számos aspektusát öleli fel (történelem, vallás, történetírás, hétköznapi élet stb.). Témavezetésével több hallgató is részt vett az Országos Tudományos Diákköri Konferencián.