Mesterházy Helga tanulmányait 2013-ban a NYME Benedek Elek Pedagógiai Kar óvodapedagógus képzésén kezdte, német szakirányon. Az alapdiploma megszerzése után egyszerre, 2016-ban a SoE BPK Emberi erőforrás tanácsadó MA képzésre jelentkezett, melyet ez évben sikeresen végezett el. 2018 szeptemberétől a SoE EMK Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskolában folytatja tanulmányait. Kutatási témája Dr. Molnár Katalin és Prof. Dr. Faragó Sándor témavezetők irányításával főként a vadászat- vadgazdálkodás jelenlétére az óvodában és az általános iskola alsó tagozatában orientálódik. Szintén ez év júniusában megtartva családja hagyományát elkezdte az Alpokalja Vadásztanfolyamot, mely alapját szolgálja doktori témájának is. Érdeklődési köre legfőképpen a gyermekekre, pedagógiára, pszichológiára, vadgazdálkodásra és erdővel kapcsolatos témákra terjed ki. Érdekli még a korai idegen nyelvtanulás, a német nyelvi környezet játékos megteremtése, német nyelven gyermekfoglalkozásokat is vezet.

Események amelyeken szerepel:
  • Ismerd meg az erdőt!
  • Akadálymentesített: Nem
    Életkor: általános iskola alsósoknak, általános iskola felsősöknek, gimnazistáknak, felnőtteknek, kifejezetten családosoknak
    Regisztrációköteles: Nem
    Külföldiek számára is látogatható program: Igen
    Tudományág: Társadalomtudomány
    Programtípus: Workshop, Kreatív foglalkozás
    Nap: Péntek(szeptember 27.)
    Terem: 110
    Emelet: I.
    Utca, házszám: Ferenczy János u. 5
    Város: Sopron
    Irányítószám: 9400
    Google térkép megjelenítése: Igen
Kapcsolt intézmények: