Középiskolás tanulmányaimat 1983-87 között a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában végeztem, ahol élelmiszeranalitikus szakképzettséget szereztem. A pályaválasztásban akkor főleg az döntött, hogy gyermekkoromtól fogva nagyon szerettem a természetet, a biológiával, kémiával összefüggő ismereteket, és annak idején az élelmiszeripar illetve az élelmiszerek kémiai vizsgálataival összefüggő tantárgyak tanulása jó pályaválasztásnak tűnt.

Érettségi előtt az országos szakmai tanulmányi versenyen harmadik helyezést értem el, így egyenes út vezetett a szakirányban való továbbtanulás, a Kertészeti Egyetem Élelmiszeripari Kara felé. Az egyetemen bor- és üdítőitalipari szakirányt választottam a diplomamunkám is a borok kémiai vizsgálatán alapult.

1993. augusztus 2.-ától elkezdtem az iskolában dolgozni középiskolai tanárként.

Munkaköröm közé tartozik a laboratórium vezetése, és az iskolai környezeti nevelés előmozdítása, segítése.
Események amelyeken szerepel:
  • Fizikai, kémiai kísérletek a háztartásokban
  • Akadálymentesített: Nem
    Életkor: általános iskola alsósoknak, általános iskola felsősöknek, gimnazistáknak, egyetemistáknak, felnőtteknek, kifejezetten családosoknak
    Regisztrációköteles: Igen
    Külföldiek számára is látogatható program: Nem
    Tudományág: Természettudomány
    Programtípus: Kísérlet, Laborlátogatás, Bemutató
    Intézményen belüli helyszín: 308-310-es labor
    Nap: Péntek(szeptember 27.)

Kapcsolt intézmények: