Tanulmányaimat a BME Gépészmérnöki karán Matematikus mérnök szakán végeztem. 1984 óta tanítok informatikát és matematikát a Szent István Egyetemen, illetve annak jogelődjén. Szívesen foglalkozom a matematikai feladatok számítógépes megoldásával. Próbálom ezeket az eszközöket a hallgatóknak is bemutatni, reménykedve, hogy ezzel eloszlatom a matematikával szemben kialakult rossz érzéseket.

Bővebben

Solnay Eszter: Az ELTE BTK MA hallgatója őskori és antik régészet specializációkon. Elsőéves kora óta vesz részt a Régészettudományi Intézet tudománynépszerűsítő programjainak szervezésében.

Bővebben

Somogyi Áron 2017 óta az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskola Sinológia Doktori Programjának PhD hallgatója. Fő kutatási területe a kínai hadtörténet, azon belül elsősorban a Ming-kori hadviselés és harcművészet forrásainak vizsgálata.

Bővebben

Az ELTE ötödéves történelem és állampolgári ismeretek tanára – német nyelv és kultúra tanára szakos hallgatója. 2017-ben első helyezést szerzett az Országos Tudományos Diákköri Konferencia humántudományi tagozatának 1945 utáni magyar történeti szekciójában. Témavezetője Andreas Schmidt-Schweizer. Az EC Történész műhelyének és Germanisztika műhelyének tagja, érdeklődési területe az 1949–1989/1990 közötti keletnémet–magyar kapcsolatok.

Bővebben

A SZIE Kertészettudományi Kar PhD hallgatója, kutatási témája a szőlő bogyómorfológia leírása és a szőlőfajták jellemzése.

Bővebben

Egyetemi tanársegéd, 2009 óta a SZIE Kertészettudományi Kar Növénytani Tanszékének oktatója. Növényszervezettant és növényrendszertant oktat a Tájrendező és kertépítő mérnök (BSc) és Kertészmérnök (BSc) szakok nappali tagozatán. Kutatómunkája során különböző növényfajok leszármazási viszonyait kutatja molekuláris genetikai módszerek segítségével.

Bővebben

Somogyvári Zoltán vagyok, fizikusként végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és Identudományi PhD-t szereztem a Semmelweis Egyetemen. Az idegrendszerben mért jelek elemzésével és új matematikai elemzési módszerek kifejlesztésével igyekszem hozzájárulni ahhoz, hogy jobban megértsük az idegsejtek kommunikációját az agyban, vagy pontosaban tudjuk meghatározni az epilepszia kiindulópontját egy betegben.

Bővebben