Chrenkó Tímea

Középiskolai tanár.

A ContiTech Rubber Industrial Kft. 1966-ban kezdte meg a termelést, azóta hasonló, de folyamatosan megújuló termékprofillal termel, jelenleg közel 650 főt foglalkoztat. A szegedi cég 2004 óta tartozik a ContiTech vállalatcsoporthoz, fő profilja pedig három részből áll: hevederek, tömlők és keverékek előállításából, így az üzemekben folyó termelés révén a gyár meghatározó lett a műszaki gumitermékek…

Bővebben

Az előadó 2010-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem, valamint francia nyelv és irodalom szakán. Az Árpád-kori Magyarország a francia területeken keletkezett elbeszélő kútfők tükrében című doktori értekezését 2016-ban védte meg ugyancsak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében 2014 óta dolgozik; emellett óraadóként a felsőoktatásba is több féléven keresztül nyílt…

Bővebben

Csákó Zsófia az ELTE vegyész szakirányú alapképzése után a BME vegyészmérnöki mesterképzés hallgatója volt. Diplomamunkájának témája a lepkék feromonkomponenseinek GC-MS vizsgálta. Jelenleg az Országos Közegészségügyi Intézet Levegőhigiénés és Aerobiológiai Osztályán dolgozik, az InAirQ és a HBM4EU projektek keretében.

Bővebben

Az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program komoly nemzetközi és hazai elismertségre tett szert a kutyák viselkedéskutatásában nyújtott úttörő munkájával. Mindez azonban nem lett volna megvalósítható a projekteken dolgozó számos etológus nélkül, akik számtalan különféle módon igyekeznek megismerni a kutyák – és más állatok – viselkedését, és velünk, emberekkel való kapcsolatát. Kutató tevékenységünk számos…

Bővebben

Csanád Máté egyetemi tanulmányait az Innsbrucki Egyetemen kezdte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett fizikus diplomát 2004-ben. Doktori tanulmányait a Stony Brook Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, PhD fokozatot 2007-ben szerzett. Külföldi kutatóhelyeken (a CERN-ben illetve a Brookhaveni Nemzeti Laboratóriumban) töltött “kutatóévekkel” megszakítva azóta is az ELTE Atomfizikai Tanszékének kutatója, ahol 2013-ban habilitált.…

Bővebben

www.budaorsmediacio.hu

Bővebben

Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola Neolatin Alprogramjának hallgatója vagyok. Kutatásom középpontjában a bécsi humanista polihisztor, Wolfgang Lazius Erdély-chorográfiája áll.

Bővebben