Tornai Kálmán

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karán 2008-ban mérnök informatikus diplomát, 2014-ben doktori fokozatot szereztem érzékelőhálózatok adatainak feldolgozásához kapcsolódó problémák vizsgálatával. Fő kutatási területem az adatfeldolgozás gépi tanulási, illetve mélytanuló eszközökkel, mesterséges neurális hálózatokkal.

Tornainé Kálmán Emese  2011-ben végzett az ELTE biológus szakán, 2013-tól több Minőségirányítási képzést is elvégzett az EFEB Felnőttképzési Központban. Az OKI-ban 2012 óta a vízmikrobiológia szakmai terület munkatársaként rutin vízvizsgálatokkal foglalkozik, tudományos és szakmai előadásokat tart, ellátja az Intézet minőségirányítási feladatait, azon felül szakvéleményező tevékenységet végez. Több évig a hazai természetes fürdővízek témafelelőse volt. Részt…

Bővebben

2015 óta vagyok a CEU Kognitív Tudományi Tanszékének doktori hallgatója, és a Social Mind and Body laborban kutatok. Pszichológusként végeztem Szegeden, ahol korán elkezdett érdekelni az emberi gondolkodás tudományos módszerekkel való feltérképezése, így diplomázást követően nem volt kérdéses, hogy kutatással szeretnék foglalkozni. A legjobban mindig is az nyűgözött le, hogy látszólag milyen könnyedén oldunk meg…

Bővebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kémia BSc, 2016 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Anyagtudomány MSc, okleveles anyagkutató, 2018 Eötvös Loránd Tudományegyetem, személyi koordinátor, 2013-2017 Eötvöd Loránd Tudományegyetem, KéKó koordinátor, 2016-2017 Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., tudományos munkatárs, 2018- Kutatási témák: üvegkémia, korszerű kerámiák, kompozitok

Bővebben

Tamás a Turbine üzletfejlesztési vezetője. Ő felel azért, hogy cég tudomány határait feszegető megoldásai eljussanak a piacra, és a világ vezető gyógyszergyárainak folyamataiba beépülve minél hamarabb, minél több betegen tudjanak segíteni.

Bővebben

Pannon Egyetem – Mérnöki Kar Környezettudományi Intézet Föld- és Környezettudományi Intézeti Tanszék toth.adam@almos.uni-pannon.hu  

Bővebben

Tóth Ágnes Diplomáját a gödöllői Szent István Egyetem Budai Campusán szerezte 2018-ban Környezetgazdálkodási agrármérnök BSc képzésen. Jelenleg a Szent István Egyetem Mezőgazdaság és Környezettudományi Kar hallgatója környezet mérnök MSc képzésen. A Közegészségügyi Intézet Vízhigiénés Osztályán 2017-ben gyakornokként kezdte munkáját. Főként elemanalitikai méréssel (GF-AAS), valamint vízmintavételekkel foglalkozik. Részt vesz ivóvizek ólom tartalmának kutatásában, minőségellenőrzési feladatok ellátásában…

Bővebben