Tóth Renáta (SZTE ETSZK) tanácsadó szakpszichológus, krízistanácsadás szakirányon végzett. Kutatási területe a krízislélektan különböző területei, különös tekintettel az anyává válás krízisére és az egyéb női szerepfelvételekre.

Bővebben

Tóth Roland egyetemi tanulmányait 2008-ban kezdte meg a gödöllői Szent István Egyetem Vadgazdamérnöki szakán, ahol Bsc diplomát szerzett, majd az Msc-t ugyanitt a Mezőgazdasági Biotechnológia szakon, azon belül állatbiotechnológia szakirányon végezte el 2014 decemberében. 2015-ben miután lediplomázott a Hortobágyi Nemzeti Parknál dolgozott pár hónapot, mint túravezető és madárgyűrűző. Ezek után visszatért a biotechnológiához 2015 szeptemberétől.…

Bővebben

Tóth Sárának hívnak, fizikusként végeztem Szegeden. Jelenleg a Wigner FK Alkalmazott és Nemlineáris Optika osztályán dolgozom tudományos főmunkatársként. Nanokristályos gyémánt előállításával és spektroszkópiai vizsgálatával foglalkozom.

Bővebben

Tóth Tamás 2009-ben végzett a Semmelweis Egyetemen informatikus egészségügyi menedzserként. 2012 óta oktat a Digitális Egészségtudományi Intézetben, jelenleg tanársegédi beosztásban. Fő kutatási témája a betegoktatás, betegtájékoztatás lehetőségei, különösen az Interneten elérhető, egészségügyi témájú információk minőségének, hitelességének vizsgálata, valamint az online informálódás hatása az orvos-beteg kapcsolatokra.

Bővebben

  Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karon dolgozom adjunktusként. A BME-n diplomáztam okleveles földmérő és térinformatikai mérnökként, majd ugyanitt szereztem PhD fokozatot földtudományi területen. Elsősorban geodéziával, műholdas helymeghatározással kapcsolatos tárgyakat oktatok. Kutatási területem a digitális képfeldolgozás, korszerű adatgyűjtési módszerek pl. lézerszkenner. Ez utóbbi működését tekinthetik meg a téma iránt érdeklődők az idei Kutatók Éjszakáján.

Bővebben
Tóth Zsuzsanna

  Múzeumpedagógus

kézműves szappankészítő

Bővebben

Tóthné Dr. Laufer Edit, egyetemi docens az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnika Karán a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének oktatója. Kutatási területe a fuzzy következtetési rendszerekhez kapcsolódik, ezért számos ehhez kapcsolódó pályázatban vett részt, valamint 2014-ben ezen a területen szerzett PhD fokozatot.

Bővebben