Dr. F. Orosz Sára és Dr. Farkas Attila mindketten a SZIE GTK TTI Kommunikációtudományi Tanszékének adjunktusai. Mindkét előadó szerzője a VIZUÁLIS MŰVÉSZET ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR – XX. Századi muráliák létrejötte a Szent István Egyetem Gödöllői Campusán című most megjelent kötetnek.

Bővebben

Fábián László fizikusként végzett a József Attila Tudományegyetemen, jelenleg az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetében dolgozik. Munkája során fényérzékeny fehérjék spektroszkópiai vizsgálatával, ill. ezek biofotonikai felhasználásával foglalkozik.

Bővebben

A Tudományos és Koordinációs Főosztály vezetőjeként irányítom a Projekt Koordinációs Iroda munkáját, az elsődleges és tudományos feldolgozást. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen régészként végeztem, diplomámat őskor szakágon szereztem, fő kutatási területem a Kárpát-medence neolitikuma és rézkora. Érdeklődési területeim közé tartozik a régészeti kultúrák elterjedésének vizsgálata, kapcsolatrendszereik, kronológiai helyzetük és település-szerkezetük kutatása. Ezen belül behatóbban foglalkozoma középső…

Bővebben

Biológus, professor emeritus, az MTA rendes tagja. Szakterülete az immunológia, genetika és molekuláris genetika. Pályája során negyven PhD hallgató szakmai vezetője volt. Érdeklődési körébe tartozik az egészségnevelés is. Korábban a TIT alelnöke volt. A Magyar Tudomány főszerkesztője. Háromszáz nyolcvan közleményére mintegy kilencezer hivatkozást kapott. Tankönyvek, jegyzetek, szakkönyvek szerkesztője és szerzője.

Bővebben

1986-ban érettségiztem a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Ezt követően a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szereztem agrármérnöki és mérnöktanári diplomát. Még az egyetemi tanulmányaim során kezdtem szaporodásbiológiával foglalkozni. Megismerkedtem a mesterséges megtermékenyítés módszereivel, valamint biológiát tanítottam középiskolában. 1998 óta klinikai embriológusként dolgozom a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Asszisztált Reprodukciós Osztályán, mint az Embriológiai Laboratórium…

Bővebben

Farkas E. Attila a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát Kémia – Biológia tanár és Biológus szakokon 2000, 2002 és 2003-ban. 2001-ben tudományos diákkörös hallgatóként kezdte a kutatómunkát a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. Itt dolgozva szerezte meg PhD fokozatát a Szegedi Tudományegyetemen 2009-ben majd egy hosszabb külföldi tanulmányút (Emory Egyetem, Atlanta, USA) következett. 2015 tavasza óta a Szegedi…

Bővebben

Születési hely: Mezőtúr Születési idő: 1960. december 3. Munkahelyi cím: 6724 Szeged, Mars tér 7. Munkahelyi telefon: +36 62 546-552 E-mail: farkasf [kukac] mk [pont] u-szeged [pont] hu   Publikációk: Az aktuális lista megtekinthető az MTMT oldalán. Tanulmányok: 1980-1985.  Gödöllői Agrártudományi Egyetem , Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar: mg. gépészmérnök 1991-1994. Gödöllői Agrártudományi Egyetem , Mezőgazdasági Gépészmérnöki…

Bővebben

Pszichiáter, család- és pszichoterapeuta, Bálint-csoport vezető. 2017 júliusától a Klinika Nappali kórházának vezetője, a pszichiátriai rehabilitáció és a segítő foglalkozásúak kiégésprevenciójának elkötelezett híve. PhD fokozatát szkizofrén páciensek elektrofiziológiai vizsgálata témakörében szerezte.

Bővebben

1989-ban okleveles vegyész diplomát szerzett (ELTE TTK); 1996-ban megkapta a Kémiai tudomány kandidátusa fokozatot (MTA); 2007-től egyetemi docens (Kémiai Intézet, Szerves kémiai Tanszék.) Kutatási területe: Molekulák és reakcióik kvantumkémiai modellezése, optimálási eljárások fejlesztése, kémiai informatika, QSAR. Részt vett a Gaussian kvantumkémiai fejlesztésében az 1998-ban megjelent G98-tól.  

Bővebben