„A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulója alkalmából a Fizikai Tudományok Osztálya szervezésében 2025 szeptembere folyamán nemcsak tudományos és ismeretterjesztő előadások hangzanak el, hanem – ami az Akadémia székházában ritkaság – kísérleti bemutatókra is sor kerül, ezzel hozva közelebb a hallgatóságot a fizikához, illetve a fizikát a hallgatósághoz. A sokak számára a TV-ből és a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatból ismert Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Intézetének Príma Primissima díjas mesteroktatója, a fizikai ismeretterjesztés egyik kiemelkedő alakja két négyrészes sorozatban mutat be kísérleteket, megfelelő magyarázatokkal kísérve azokat. A sorozat kora délután, fél 3-kor kezdődő előadásait a középiskolás korosztálynak szánjuk.”
Az eseményről az MTA oldalain és a Härtlein Károly honlapjain is lehet tájékozódni.
Härtlein Károly minden nap két előadást tart, 14:30-kor középiskolásoknak 17:30-kor a fizika iránt érdeklődőknek.