Megnyitotta kapuit a budapesti World Press fotókiállítás

Október 25-ig lehet megtekinteni az idén harmadjára megrendezett World Press sajtófotó kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kiállítás 151 felvételét a nemzetközi zsűri dokumentarista fotográfusok és fotóriporterek 73996 fotójából válogatta. Az utazó kiállítást világszerte 120 helyszínen rendezik meg.

A sajtófotó kiállítás sokszor többenetes és megrázó fotókkal hozza közelebb a világban zajló eseményeket a kiállítás látogatói számára. A kiállítás mellett kísérő programokon is részt vehetünk: a Digital Storytelling online platform közreműködésével filmeket és egyéb multimédiás vetítéseket lehet megtekinteni a kiállítótérből nyíló moziteremben, Tóth József (Füles) magyar fotográfusokról készített portréfotó-kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők, illetve a Next-Image Mobilfotó nemzetközi verseny magyar díjazottjai és meghívott magyar fotográfusok kísérő kiállítása is érdekes program lehet.

Idén is van magyar díjazottja a versenynek: környezet kategóriában nyerte el az első díjat Esther Horváth, akinek októberben előadását is meghallgathatjuk sarkvidéki expedíciós munkájáról.

Az Európai Kutatók Éjszakája a Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogram támogatásával a 955402 számú támogatási megállapodás alapján valósul meg. További információ: http://ec.europa.eu/research/mariecurieactions/news/results-msca-night-2020_en

2020. szeptember 28.
Kutatók Éjszakája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.