Mesterséges intelligenciával a koronavíus nyomában?

Az MIT kutatói olyan mesterséges intelligenciát használó szűrőporgramot fejlesztettek ki, amely segíthet a koronavírus tesztelésében.

A 444 cikke szerint az MIT-n olyan szűrőprogramot fejlesztettek ki, amivel elég lehet beleköhögni a telefonba vagy a laptop mikrofonjába. Ez főleg azért érdekes, mert a program állítólag a tünetmentes, de fertőzött betegeket is ki tudja szűrni a köhögés hangja alapján. Ez azért lehet, mert bár az emberi fül számára nem hallható, de létező különbség van a teljesen COVID-mentes és a tüneteket nem mutató fertőzöttek között. A kutatócsoport több tízezer hangmintát vettek fel egészséges, már tüneteket mutató és tünetmentesen fertőzött emberek köhögéséről és beszéléséről, ezeket pedig betáplálták a mesterséges intelligenciába.

Eredményeik szerint, amelyeket az IEEE Journal of Engineering in Medicine and Biology folyóiratban publikálták, az AI 98,5%-os biztonsággal tudta megmondani, hogy valaki egészséges vagy fertőzött, a tünetmentes koronavírusosokat pedig 100 százalékos biztonsággal. Most azon dolgoznak, hogy valamilyen egyszerű alkalmazásba öntsék a létrehozott szűrőprogramot.

2020. november 3.
Kutatók Éjszakája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.