Hormonbontó mikróbák nyomában I Brain Star

Dzsudzsák Emília Laura, a MATE Környezettudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója a mikrobiológia és a biotechnológia területeit ötvözve kutat olyan „jó” baktériumok után, amelyek képesek a környezetbe került hormonok koncentrációját csökkenteni, esetleg lebontani.

Ezek a hormonok sokszor a mezőgazdaságból kerülhetnek a környezetbe, például az állattartás során keletkező trágya vagy trágyalé növénytermesztésben való felhasználásával. Mivel a hormonok a természetben felhalmozódva károsak lehetnek a vizek élővilágára vagy akár az emberi egészségre is, fontos, hogy találjunk olyan mikrobákat, amelyek természetes módon képesek azokat eltüntetni. Amennyiben sikerül ilyen baktériumokat azonosítani, azokat felhasználhatjuk a mezőgazdaságban környezetbarát megoldásként, például szennyezések megelőzésére vagy a talaj és a víz tisztántartására” – meséli a fiatal tehetség, aki titkon azt kívánja, hogy erőforrásokon sose múljon a folyamatos szakmai fejlődése, hogy mindig legyen lehetősége új ismereteket szerezni, modern eszközökkel dolgozni és nyitott szemmel követni a tudomány legfrissebb eredményeit.

Ahogy emlékszik, egyszer három kollégájával egy rövid kísérlet során hetekig próbáltak különböző megközelítéseket, és többször is úgy tűnt, hogy nem jutnak előre. A fordulópont az volt, amikor mindenki összpontosított, megosztotta a saját ötleteit és végül közösen találtak megoldást. „Ekkor éreztem igazán, hogy a tudomány nem csak egyéni teljesítményről szól: a támogatás, a tapasztalatok megosztása és az együttműködés gyakran ugyanolyan fontos, mint az egyéni kreativitás vagy szakmai tudás.

Mint meséli, már az egyetemi évei alatt is lenyűgözte, hogy milyen sokféle szereppel bírnak a baktériumok: egyesek betegségeket okoznak, mások viszont hasznos segítőink lehetnek. „Amikor találkoztam a hormonbontó mikrobák lehetőségével, azonnal azt éreztem, hogy ez a terület tele van izgalmas kérdésekkel és gyakorlati megoldásokkal. Így találtam rá a kutatási témámra, és azóta is örömmel dolgozom rajta.

A fiatal kutatónőnek konkrét példaképe nincs, inkább több embertől, különféle kutatási területekről merít inspirációt. Emellett nagyra becsüli azokat a kutatókat, akik egyszerre alaposak és precízek a gyakorlati oldalon, ugyanakkor sosem veszítik szem elől a nagyobb képet, hogy a tudományos munkájuk hogyan állható a társadalom szolgálatába. Számára is az jelentené az elégedettséget, ha munkája során kézzelfogható, hasznos változást érhetne el – legyen az egy új baktériumtörzs alkalmazása a gyakorlatban vagy egy olyan kutatási eredmény, ami inspirál másokat is ezen az úton.

Igaz, a szüleim és nagyszüleim nem ilyen területen helyezkedtek el, de mindannyiukat érdekelte és érdekli mai napig a biológia. Gyerekkoromban sok tudományos ismeretterjesztő könyvet kaptam tőlük, filmeket néztünk a témában, múzeumba és túrázni mentünk együtt, ahol közösen csodálkoztunk rá a világ működésére. Ezek után senkit nem lepett meg a

pályaválasztásom, azóta is bíztatnak és támogatnak minden döntésemben” – meséli Laura, aki gyerekkorától kezdve szívesen forgatja Csányi Vilmos etológus köteteit is, melyek szintén nagy hatással voltak rá.

Számomra ő a nagybetűs TUDÓS megtestesítője: hatalmas tudással rendelkezik mind a természettudományok, mind a társadalomtudományok területén, amit szórakoztatóan és közérthetően át tud adni olvasóinak” – mutat rá a fiatal tehetség, aki szerint a világ legnagyobb felfedezése a DNS kettős spirál szerkezetének megfejtése volt. Mintha egy titkos kód megfejtésére bukkant volna rá az emberiség, mellyel a saját működését is megérthette. Sőt, a DNS szerkezetének megfejtése arra is rámutatott, hogy a tudományban a láthatatlan dolgok nagyobb jelentőséggel bírnak, mint azt elsőre gondolnánk. Valahogy így lehet ez a hormonbontó baktériumokkal is…

A Kutatók Éjszakája 2018-ban elindított egy kezdeményezést, a Brain Star rovatot. Az interjúsorozat célja a sokszínű kutatói hivatás bemutatása, a kutatói és fejlesztői munka vonzóvá tétele a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.



2025. szeptember 11.
Kutatók Éjszakája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.