Új kutatás bizonyítja, hogy a halak ívási hangjainak rögzítésével távoli, nehezen elérhető területeken is értékes információt gyűjthetünk a tengeri ökoszisztémák egészségi állapotáról. Tizenkét éven át gyűjtött vízalatti hangok elemzése révén ugyanis kiderült, hogy a halak titokzatos hangjai nemcsak az ívás idejét jelzik, hanem további rejtett mintázatokat is feltárnak.
A vizsgált Epinephelus guttatus sügérféle egy közepes méretű, hosszú életű, lassan növekvő faj, amely 3-180 méter mély sekély korallzátonyokon él Észak-Karolinától Venezuela középső partvidékéig. Különleges élettani jellegzetessége, hogy az egyedek protogén hermafroditák, azaz az életüket nőstényként kezdik, később azonban hímmé alakulnak. Minden télen hosszú távú, akár 30 kilométeres vándorlást tesznek a partoktól távoli, nyílt vízi ívóhelyekre, ahol a telihold idején nagy, néhány száztól több tízezer egyedig terjedő csoportokban ívnak. Ilyenkor ráadásul a hímek ritmikus, alacsony frekvenciájú hangokat adnak ki, amelyek egyrészt párkeresésre, másrészt pedig a terület védelmére szolgálnak.
Az ICES Journal of Marine Science szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatók ezeket a hímek által kibocsátott hangokat vizsgálták passzív akusztikai monitorozás, azaz víz alatti mikrofonok segítségével. Ez a technika azért rendkívül praktikus, mert lehetővé teszi a faj szaporodási viselkedésének és a populáció dinamikájának részletes, távoli vizsgálatát anélkül, hogy zavarnák az állatokat vagy azok élőhelyét. Az adatokból ráadásul napi, szezonális és évről évre ismétlődő aktivitási mintázatok is kinyerhetők, így pedig bármilyen léptékű változás tetten érhető akár az ívási viselkedésben, akár a nemi arányokban vagy a csoportok szerkezetében.
A kutatás egyik legfigyelemreméltóbb felfedezése az, hogy a 12 éves vizsgálati időszak alatt jelentős változás következett be a hangtípusok arányában: míg ugyanis 2011 és 2017 között az udvarláshoz kapcsolódó hangok voltak gyakoribbak, 2018-tól kezdve a versengéshez és területvédelmi viselkedéshez kötődő hangok váltak dominánssá, sőt utóbbiak száma a teljes vizsgálati időszak alatt majdnem háromszorosára nőtt. Ez pedig a populáció változásaira, például az idősebb vagy dominánsabb hímek számának növekedésére, a nemi arányok eltolódására vagy akár a központi ívási terület térbeli elmozdulására utalhat.
Ahogy a kutatók rámutattak, ahogy a passzív akusztika fejlődik, egyre jobban átalakítja az óceánról alkotott képünket. A víz alatti hangtereket figyelve ugyanis nemcsak azt tudjuk meghatározni, mikor és hol ívnak a halak, hanem azt is, hogy ezek a mintázatok hogyan változnak az idő során, amely révén nélkülözhetetlen információkat kapunk a tengeri ökoszisztémák egészségének állapotáról.