Tárlatvezetések a Kutatók Éjszakáján

A Kutatók Éjszakáján nem csak kutatóintézetek vagy egyetemek nyitják meg kapuikat, hanem múzeumok is. Különböző vezetett tárlatvezetéseken vehetünk részt az adott múzeumok éppen aktuális (vagy éppen állandó) kiállításán.

Szombathelyen például a Savaira Múzeumban Sosztarits Ottó régész vezeti körbe a látogatókat az Iseum Savariense állandó kiállításán. Miből ettek és ittak az iseumban?

Berettyóújfalun a Bihari Múzeumban irányított tárlatvezetés keretében fedezhetik fel az érdeklődők a felújított berettyóújfalui Zsinagógia épületét, valamint az épületben kialakított helytörténeti tárlaton keresztül megismerhetik Berettyóújfalu egykori zsidó lakosságának történetét.

A Magyar Nemzeti Múzeum időszaki kiállításán való tárlatvezetésen megtudhatjuk, milyen történeteket rejt a föld. Hogyan működnek együtt régészek és önkéntesek? Mit jelent az, hogy közösségi régészet? Mire tudunk következtetni néhány megrongált vastöredékből? A Kincset Érő Közösség időszaki kiállítás anyagában az őskortól a 18. századig bezárólag láthatunk leleteket, amelyek közül a legtöbb most került először a közönség elé. A tárlatvezetésen a látogatók Vida István kurátor segítségével nyerhetnek betekintést a közösségi régészet világába.

Budapesten például a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) hardvertörténeti kiállításán pedig arról tudhatunk meg többet, hogyan tartott lépést a hazai tudományos közeg a szocializmus alatt a nemzetközi technolgóiai trendekkel. A múltból a jövőbe kiállításon ezen fejlesztések közül láthatunk példákat.

2022. szeptember 28.