Idén is örömmel csatlakozunk a nemzetközi Falling Walls Lab hazai megszervezéséhez, ezzel is támogatva a hazai kutatói közösséget. A nemzetközi Falling Walls Lab budapesti versenye kiváló alkalom a hallgatók és kutatók számára, hogy tudományos munkásságukat széles körben megismertessék a közönséggel, egyben megmutathassák tehetségüket, ötleteiket. A verseny a kiválasztott résztvevőknek lehetőséget biztosít arra, hogy áttörést jelentő kutatási eredményeket, üzleti modelleket vagy kezdeményezéseket bemutassák egy rangos zsűri előtt. Ez nem csupán a hazai ismertség növelését segíti, hanem nemzetközi szinten is reflektorfénybe helyezi magát az ötletet. Biztatjuk mindazon hallgatók és kutatók jelentkezését, akik úttörő, forradalmi ötletüket beszeretnék bemutatni a több, mint egy évtizede futó Falling Walls Lab budapesti versenyén. A kezdeményezést idén is rangos partnerek támogatják, úgymint a Német Nagykövetség, a Siemens, a Kutatók Éjszakája, a White Unicorn, és a Szegedi Tudományegyetem. Ez egy páratlan lehetőség arra, hogy ötleteidet megoszthasd a hazai tudomány élet vezető tudósaival, üzletembereivel, és a tudományos közösséggel
Miért érdemes részt venni?
Mutasd meg a világnak, mire vagy képes! Három percben prezentálhatod forradalmi ötletedet, kutatásodat vagy üzleti innovációdat egy rangos zsűri előtt.
Nyerj nemzetközi elismerést – A legjobb pályázatok támogatást, a győztes pitch pedig továbbjutást nyer a berlini döntőbe, ahol a világ legtehetségesebb fiataljaival mérheti össze tudását.
Építs kapcsolatokat! A Falling Walls Science Summit-on találkozhatsz a tudomány, az üzleti élet és a politika vezető személyiségeivel.
Ki vehet részt?
A versenyre minden olyan egyetemi hallgató és fiatal kutató jelentkezhet, akinek van egy innovatív ötlete, amely hatással lehet a körülöttünk élőkre, a szűkebb, tágabb környezetünkre, és társadalmunkra. Nem számít, hogy milyen területen dolgozol, legyen szó természettudományokról, társadalomtudományokról vagy akár művészetekről.
Hogyan jelentkezhetsz?
A jelentkezési határidő szeptember 20., eddig várják a hallgatók, fiatal kutatók és szakemberek jelentkezését. A versenyre való jelentkezést az alábbi linken keresztül lehet elkezdeni: https://fwl25.paperform.co, illetve további információért látogass el a Falling Walls Lab hivatalos weboldalára: http://www.falling-walls.com
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 20.
Hazai döntő: 2025. szeptember 26.