Változatos, színes és interaktív programokkal készül Sopron városa a Kutatók Éjszakájára.
A Soproni Széchenyi István Gimnáziumban megelenevenedik az igazi brit ötórai tea: az esemény, ami sokkal több mint egy ital, sőt több mint egy étkezés. Ez egy rituálé, aminek hagyománya évszázadokra nyúlik vissza, társadalmi rétegenként és földrajzi elhelyezkedéstől függően változó, mást és mást jelent. Gyere, igyál egy zamatos teát, kóstold meg az illatos süteményeket, és éld át, milyen is az igazi brit tea time!
Ugyanitt izgalmas, a földrajzhoz kapcsolódó játékban vehetsz részt, amelyben szerepet kapnak az okostelefonok, GPS-ek, tabletek. A cél, hogy az érdeklődő általános iskolások és szüleik jobban megismerjék a gimnázium világát. A foglalkozásokat a gimnáziumunk lelkes tanárai, szakterületük kiválóságai szervezik, akik általában gyakorló osztályfőnökök is.
A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara több érdekes, nem mindennapi programmal várja a látogatókat, például sakkfigurákat készítünk fából, faesztergályozás segítségével. A fa esztergályozására szolgáló berendezések ősi változatai az emberiség egyik legkorábbi “szerszámgépének” tekinthetőek. A programon részt vevők megtudhatják, hogy hogyan készülnek kézi esztergályozással a tárgyak, mit lehet esztergán elkészíteni és miben tér el a kézi esztergálás a modern szerszámgépekkel történő megmunkálástól. Ugyanitt a hazánkban előforduló farágcsáló rovarokról is megtudhatunk többet – mi eszi a bútorainkat, szerszámainkat, ajtó- és ablakszerkezeteinket? Tudj meg többet kéretlen lakótársaidról!
Érdemes a Soproni Egyetem többi programját is végigböngészni, hiszen betekintést nyerhetünk természetes elektromos és mágneses környezetünk világába, a pénz történetébe, könyvtári, levéltári fejtörők és kvízek során mérhetjük össze tudásunkat, épülettörténeti kiállítást tekinthetünk meg, vagy éppen Széchenyi Istvánra jellemző feladatokat teljesíthetünk egy élő társasjátékot játszva.