IDÉN IS MEGRENDEZIK A KUTATÓK ÉJSZAKÁJÁT 2023

Bár idén Petőfi-év van, hiszen a költő születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük, nekünk szeptember végéről mégsem az ő híres verse jut eszünkbe, hanem – mint minden évben – a Kutatók Éjszakája.

Az Európai Unió Marie Skłodowska-Curie programja kezdeményezésére közel kéz évtizede rendezik meg egész Európában az Európai Kutatók Éjszakáját, hogy ezzel is népszerűsítsék a kutatói pályákat.

Európa jövőjét és helyzetét a világban a sikeres innováció határozhatja meg, aminek alapja a tudományos kutatás, az új anyagok, eljárások, termékek kifejlesztése. A versenyképesség megőrzéséhez és növeléséhez sok új szakemberre, tudósra, mérnökre van és még többre lesz szükség a jövőben. Ezért is fontos, hogy a fiatalok minél korábban megismerkedjenek a kutatói pálya szépségével.

Szeptember utolsó hétvégéjén idén is, mint a korábbi években mindig sok száz kutató intézet, egyetem, vállalati laboratórium, könyvtár és múzeum invitálja a széles közönséget többezer, ingyenes nyilvános programra.

Az eseményt az Európai Unió Horizon Europe programja támogatásával az RCISD Regionális Tudásközpont vezette konzorcium szervezi.

A Kutatók Éjszakája honlapján hetente találhatók új információk a készülődő programokról: kutatokejszakaja.hu

2023. június 1.