Számítógépek, Eötvös Loránd mérése, robotok – a SZTAKI programjai

A Kutatók Éjszakája 2020-ban is több tudományágban különböző izgalmas programokkal várja az érdeklődőket. Többek között agrártudományi, bölcsészettudományi, akár hittudományi vagy társadalomtudományi, orvoslással vagy kultúrával kapcsolatos előadások, workshopok, kísérletek, beszélgetések várnak minden korosztályt november 27-28-án! Ezúttal a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) programjaiba nyújtunk betekintést

Mi történt 1971 és 1991 között a számítógép-hálózat fejlesztésében? Vasfüggöny ide vagy oda, a SZTAKI így is befolyásolni tudta a világ informatikai fejlesztéseit.

A Ság tanúhely Celldömölk felett, 279 méter magasan emelkedik. Itt végzett méréseket Eötvös Lorán 1891-ben, mégpedig a róla elnevezett torziós inga segítségével. A program keretében interneten elérhető, fotó alapú gömbpanoráma képek felhasználásával mutatják be a méréssel kapcsolatos részleteket, mégpedig virtuális sétával és GPS-alapú interaktív, tematikus túra keretein belül.

Mi az, ami egyszerű az embernek, de bonyolultabb a robotnak? A SZTAKI két példát tár elénk: a protrérajzolás például egy ilyen dolog. Mesterséges intelligencia segítségével építettek egy portrérajzoló robotot – hogyan működik tulajdonképpen a robot?
És vajon szükség van-e “elpakoló” robotra? Emberként nem jelent gondot szétszórt tárgyakat elpakolni a helyükre, robottal mégis mennyire lehet nehéz? Szükség van ilyenekre a gyárakban? Az autonóm gépkiszolgálás miértjeivel és technikai rejtelmeivel ismerkedhetnek meg az előadásban!

Gyere és böngéssz a SZTAKI programjaiból!

2020. november 23.