Várakozáson felüli érdeklődés jellemezte a Kutatók Éjszakáját
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy telt házzal zajlott le a Kutatók Éjszakája a Pázmány BTK központi épületében, a Mikszáth Kálmán téri Sophianumban. Több mint háromszáz érdeklődő követte figyelemmel az előzetesen beharangozott előadásokat, amelyeket tizenegy műhely mutatott be. Előadásaink száma meghaladta a negyvenet.
Nagy népszerűség övezte a Pszichológiai Kutatólabor bejárását, ahol három turnusban mutattuk be, hogy milyen eszközökkel lehet mérni agyhullámainkat és hogy mire lehet felhasználni a szemmozgáskövetéses vizsgálatot.
A Modern Kelet-Ázsia Kutatóközpont rendkívül sok hallgatót vonzó témát választott: szakértőik egy, az Európában megszokottól teljesen eltérő világba, a több milliós ázsiai szupervárosok mindennapjaiba kalauzolt.
Az irodalmi műhely kutatói a 100 éve született Pilinszky János és az ugyancsak 1921-ben született Mészöly Miklós életművét állították középpontba. Itt mutatkoztak be a Pilinszky versei által inspirált film szakirányos hallgatóink filmetűdjei is.
A politológia területének szakértő tanárai a globális környezeti problémák konzervatív megközelítéséről beszéltek a Feltétlenül zöld a környezetvédelem című fórumon. Az arab kultúra szakértői Egyiptomról, e 90 milliós országról meséltek.
Az Orosz tanszék jó hangulatú, ételkóstolással, zenével összekötött estet tartott, ahol részben irodalmi és filmes, részben történelmi témák szerepeltek az előadásokon.
A Régészettudományi Intézet hallgatói pedig rendkívül érdekes leletekről és projektekről, beszéltek a közönségnek. A Pázmány esztergomi képzési helyszínén, a Iohanneumban két kutatócsoport, az óvó- és tanítóképző tanszék, valamint a régészek készültek előadásokkal.
Forrás: http://btk.ppke.hu/aktualis/hirek/tizenegy-muhely-negyven-eloadasa-varta-a-latogatokat