EGIS-KUTÉJ KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2023 FELHÍVÁS


Tisztelt Iskolák!

Kedves Tanárok!

A korábbi évek hagyományait követve idén is megszervezzük középiskolásoknak szóló kétfordulós kémiaversenyünket. A rendezvény döntőjét a tavalyi évhez hasonlóan idén is az Egis Gyógyszergyár Zrt.-ben tartjuk, szeptember 29-én, pénteken. Megkérjük a kedves Tanárokat, hogy tájékoztassák diákjaikat az alábbi versenyről, illetve bátorítsanak minden lelkes kémikusjelöltet. A határidők szorosak, kérjük, ezt előzetesen vegyék figyelembe!

A versennyel kapcsolatos információk és részletek a következők:

  • a versenyre háromfős csapatokat várunk. Nevezni az online forduló megoldásainak feltöltésével ezen az űrlapon keresztül lehet;
  • a versenyre 9-12. évfolyamos diákokból álló csoportokat várunk. A csapattagoknak egy iskolába kell járniuk (de nem feltétlenül egy osztályba, vagy egy évfolyamba);
  • nevezési határidő a feladatlap kitöltésével: 2023. június 18. éjfél;
  • a kétfordulós verseny első fordulója online zajlik (a feladatok megoldásával). A 2. forduló (döntő) szeptember 29-én délután, az Egis Gyógyszergyárban kerül megrendezésre;
  • a diákok versenyen való részvételének feltétele, a szülői felelősségvállalásról szóló nyilatkozat kitöltése (ITT), és aláírt példányának feltöltése a regisztrációs űrlapon keresztül vagy a [email protected] címre küldése. Kérjük, a nyilatkozatot juttassák el a jelentkező diákok számára! Az online forduló kitöltött feladatsorát csak az aláírt nyilatkozat birtokában tudjuk figyelembe venni!;
  • egy iskolából több csapat is indulhat;
  • felhívjuk a csapatok figyelmét, hogy az online forduló több feladatot is tartalmaz, szánjanak elég időt rá!;
  • a résztvevőket online forduló eredményéről, illetve arról, bejutottak-e a verseny 2. fordulóba 2023. szeptember 1-ig e-mailen tájékoztatjuk;
  • a döntő forduló pontos helyszínéről, idejéről és további részleteiről a döntőbe jutott csapatokat külön értesítjük;
  • a verseny nyertesei értékes nyereményben részesülnek;
  • a versenyen (és a Kutatók Éjszakája összes eseményén) a részvétel ingyenes;
  • további információk a versenyről: [email protected];
  • az online forduló itt található: VERSENY;
  • Adatvédelmi irányelveink ITT érhetőek el;
  • A versenyszabályzat itt található: SZABÁLYZAT;
  • Kutatók Éjszakájáról és többi eseményéről itt olvashatnak: www.kutatokejszakaja.hu

Sok szeretettel várjuk a nevezéseket!

Üdvözlettel:

Merza András (+36305360030)

A Kutatók Éjszakája projekt felelőse

Peregi Balázs

szenior fejlesztő analitikus

Egis Gyógyszergyár Zrt.

A verseny az Egis Gyógyszergyár Zrt. támogatásával valósul meg.

2023. május 15.